Az én generációm a Kádár-korszaknak már csak a bukását látta, így közvetlen rálátása nemigen volt az átkos rendszer árnyoldalára. Azt persze az ország lakosságának a nagyobbik része is csak utólag tudta meg, hogy nem egy elismert színészünk és rendezőnk jelentett egymásról a hatalomnak. Ez volt a támogatás ára. Berkesi András írónak, aki szintén állami hátszéllel ért révbe, töménytelen sok mocsok került elő a múltjából. Az ÁVH tagjaként korábban állítólag kínzásokban is részt vett, ami önmagában is elég, hogy meglegyen róla a véleményünk, viszont, ahogy az ő regényéből forgatott Sellő a pecsétgyűrűn hátterének próbáltam utánanézni, azzal találkoztam, hogy íróként a megítélése egész más, mint magánemberként. A filmről kevés anyagra bukkantam, de az bizonyos, hogy a maga idejében közkedvelt volt mind az alapul szolgáló könyv, mind a belőle készült, két részre bontott kémthriller. Mihályfi Imre rendezését a Mokép és a Magyar Televízió közös produkciójában mutatták be előbb a mozikban, ahol több százezren látták, majd mindössze néhány hónappal később, az augusztus 20-i nemzeti ünnep előestéjén a tévés premier is megesett.
A II. világháború utolsó éveiben játszódó történet főszereplője a katonaszökevény és kém Borsy Kálmán (Latinovits Zoltán), akinek nagybátyja segít elrejtőzni álnéven a Káldy-villában. Az angol titkosszolgálatnak dolgozó Dr. Sávos (Várkonyi Zoltán) azt a megbízást adja unokaöccsének, hogy tudja meg, ügynökük, Helmeczy (Somogyvári Rudolf) valóban áruló-e, és, ha így van, akkor némítsa el. Közben Budapestre érkezik a Gestapo-tiszt Heinrich von Schlicken (Kálmán György) azzal a szándékkal, hogy koordinálja Magyarország megszállását és örökre felszámolja az ellenséges elemeket. Ebben számít a titkosrendőrség dörzsölt nyomozójára, Salgó Oszkárra (Pécsi Sándor) is, ám azt nem tudja, hogy egykori barátja kiábrándult a rendszerből és a kiutat keresi. Borsy rövidesen mindkettejük látóterébe bekerül. Míg egyre közelebb kerülnek ahhoz, hogy a nyomára bukkanjanak, az üldözött férfinak személyes problémák bonyolítják amúgy is nehéz helyzetét. Megtudja, hogy szerelme, Káldy Mariann (Szabó Tünde) a kommunistáknak dolgozik és az államvédelmi szervek csupán egy lépésre vannak attól, hogy beazonosítsák őt az ügynökükként.
A film a meglehetősen teátrális kezdést követően gyorsan magára talál. Ahogy Borsy belép a villába, rögtön látjuk, hogy titkolnia kell valódi személyét és érzéseit még a cselédség előtt is, méghozzá nem ok nélkül. Valaki közülük besúgó. A film remekül mutatja be a szereplők magánéletét se kímélő paranoid légkört, melyben azt, hogy ki a barát, és ki az ellenség, nem is olyan könnyű megmondani. Borsy és Mariann idillien tökéletesnek tűnő szerelmét is utoléri a gyanakvás. Bár közös az ellenségük, mégse bízhatnak meg teljesen egymásban. A történet jóval okosabban és árnyaltabban van megírva, mint azt egy ennyire régi, a szocialista cenzorok vasszigora alatt készült alkotástól várnánk. Még az olyan könnyedebb hangvételű sorozatokat is, mint a Bors vagy az Egy óra múlva itt vagyok, megfertőzte, hogy felsőbb utasításra ideológiát vittek beléjük, erre pont egy volt ÁVH-s által írt alkotás az, mely jórészt felül tud emelkedni a szólamokon. Látszik, hogy a szerző ismeri azt a világot, amit bemutat és politikai helyett inkább emberi nézőpontból igyekszik feltárni.
Azzal, hogy Berkesi főhősének egy az angoloknak dolgozó titkosügynököt tett meg, megengedhette magának azt a luxust, hogy a kémek életét azokkal az árulásokkal együtt ábrázolja, melyek akár belülről is érkezhetnek. A Sellő a pecsétgyűrűn hitelesen és közben izgalmasan mutatja be, hogy micsoda hidegvérre és gyors észjárásra van szüksége egy kémnek minden helyzetben. Ahogy azt a Becstelen brigantyk-ban is láthattuk, egy baráti hangú beszélgetés is pillanatok alatt a szavak szintjén zajló sakkjátszmába fordulhat, ahol egyetlen rossz lépés vagy gesztus akár végzetes is lehet. Továbbgondolva a két alkotás közti párhuzamot, a Gestapo-tiszt Schlicken még valamelyest emlékeztet is a Christoph Waltz játszotta zsidóvadászra. Mindketten kedélyes jómodoruk mögé rejtik sötét szándékaikat és egyformán ördögien agyafúrtak. Az miképp Schlicken csapdába csalja az inkognitóját kitartóan őrző Borsyt, legalább annyira cseles, mint, ahogy a férfi ráveszi a hálózat árulóját, hogy önként és dalolva számoljon be aknamunkájának részleteiről. Élmény nézni, a két egyenrangú fél szemtől szembe kerülve, hogyan próbálja kijátszani egymást.
Hihetetlen mennyi fantasztikus színészünk volt régen, közülük is kiemelkedik azonban Latinovits Zoltán, aki már negyven éve nincs köztünk. Mikor a filmben egy hozzá közel álló személyről kiderül, hogy összejátszott a Gestapoval, csupán annyit mond rá, hogy szörnyeteg, de az, ahogy ezt az egyetlen, banálisan egyszerű jelzőt kimondja, az csakis rá jellemző kifejezőerővel bír. Távolról se ez a leghíresebb alakítása, de ugyanúgy tele van érzelmekkel és mély átéléssel, mint azok, melyek révén máig beszélünk róla. A köpcös színészóriás, Pécsi Sándor szintén lubickol az eszméken már rég túllépett, laza stílusú Salgó szerepében, aki humorát fegyverként és védekezésként egyaránt ügyesen használja. A film készítői meglepően elnézőek vele és nem erőltetnek rá ideológiai pálfordulást. Késői átállásáért azért fizetnie kell, ez pedig hazájának elvesztése lesz. Kálmán Györgynek nem volt megengedhető, hogy egy pillanatra is szimpatikus legyen, de azt, ahogy Schlicken játszadozik a kiszemeltjeivel, elbűvölő könnyedséggel jeleníti meg. Akárcsak Latinovits, zseniális, amit a hangjával művelni tud. Egyszerre képes szívélyes és fenyegető lenni, továbbá amilyen különös hangsúllyal mondja meggyilkolt barátjáról, hogy nem voltak nőügyei, hajlamos vagyok azt hinni, hogy több volt köztük barátságnál. Schlicken homoszexualitása nincs kimondva, de ez összevág azzal, amilyen zavartan elutasítja a cselédlány hálálkodását.
Az elsőrangú színészgárda gyenge láncszeme Szabó Tünde, aki haloványságával kiszívja a drámát a jelenetekből. Halász Judit ostobácska cselédként lemossa a színről. A Sellő a pecsétgyűrűn cselekménye három órát ölel fel, de ez inkább kevésnek, mint soknak tűnik. Az egymást érő fordulatok, összeérő szálak követése nem engedi meg a figyelem lankadását. A történet a második rész felénél aztán hirtelen ugrik húsz évet, amit időbe telik megszokni. Azt érdekes látni, hogy mi lett a szereplőkkel és, hogyan folytatódik a megváltozott világban a kémjátszma, másrészt ez a külön életet élő epilógus nem csak kilóg a filmből, de gyengébbé is válik vele. A morális iránytű ekkor már egyértelműen a kommunista hatalom felé mutat, ami még a kisebbik rossz. Zavaróbb, hogy a diára átszabott változat logikusabb képet ad a történésekről, melynek csavarjai itt egyre erőltetettebbként hatnak. Schlicken visszatérése a könyvben még a meglepetés erejével érthetett, azonban a filmben Kálmán Györgyöt összetéveszthetetlen orgánuma egyből lebuktatja. A Sellő a pecsétgyűrűn a lezárás hiányosságai ellenére is egy kiváló kémthriller, melyet komplex történet, alaposan kidolgozott karakterek, valamint bámulatos színészek emelnek magas szintre. A film megtekinthető az Indavideón, de a kópia ritka borzalmas állapotban van. Mintha a Berkesi regényéből készült művet büntetnék az író bűneiért, pedig az túl jó ahhoz, hogy az enyészetnek hagyják.
ÉRTÉKELÉS: 80%
