Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Filmek a polcról

Filmek a polcról

Veszélyes vizeken (1994)

2016. október 19. - Lazók György

river-1.jpg

A '90-es évek elején egyre többen kísérleteztek azzal, hogy komoly alakításaikról ismert sztárokat vettek rá, próbálják ki magukat egy akciófilmben. Olyan színészek is, akikről az utolsó, amit gondoltunk volna, hogy a mozivásznon fegyvert ragadnak, már csak az újfajta kihívás kedvéért is engedtek a csábításnak. Az ötlet sajnos nem mindig vált be, ahogy azt Johnny Depp (Holtidő) vagy Jeff Bridges (Időzített bomba) is megtapasztalta. A többszörös Oscar-díjas Meryl Streepre azért is furcsa szemmel néztek, hogy a fajsúlyos drámák világából kilépve vígjátékokkal kísérletezett, hát még, amikor arra vetemedett, hogy elvállalja Curtis Hanson akció-thrillerének a főszerepét. A közelmúltban elhunyt rendező ekkoriban alapozta meg a hírnevét a Hitchcock iskoláját követő ügyeskezű zsánerfilmesként. A Veszélyes vizeken annak ellenére vegyes fogadtatásban részesült, hogy a színészgárda többi részét is hasonló igényességgel válogatta össze, valamint, hogy a biztonságos stúdiókörnyezet helyett a vadvízi jeleneteket valós helyszíneken, élesben forgatta le.

A történet ugyanarra a formulára épül, amire Hanson korábbi pszicho-thrillerei, a Halálos barátság és A kéz, amely a bölcsőt ringatja. Megint egy átlagember enged magához gyanútlanul közel egy őrültet, akivel aztán kénytelen felvenni a harcot. Az előbbit testesíti meg a Meryl Streep alakította egykori vadvízi túravezető, aki csupán fiával (Joseph Mazzello - Jurassic Park) és tőle kissé elhidegült férjével (David Strathairn) szeretett volna egy kellemes vakációt eltölteni, hogy újra összekovácsolódjanak. Kevin Bacon ugyan ezelőtt csupán egyszer játszott pszichopatát, de ezek a szerepek a karrierje során állandó jelleggel megtalálták, így elég csak ránéznünk, hogy tudjuk, ő lesz a rosszfiú. Persze eleinte még minden nyugis, az se kizárt, hogy a család újdonsült ismerőse fogja betölteni azt az űrt, amit a látszólag csak a munkájával törődő apa kelt. Összehaverkodik a gyerekkel, sőt még az anyával is kezd összemelegedni, azonban nemsokára kimutatja a foga fehérjét: együgyű társával (John C. Reilly) túszul ejtik a családot, hogy arra kényszerítsék, vigyék le őket a folyó legveszélyesebb szakaszán, hogy rabolt zsákmányukkal átjussanak a határon.

river-3.jpg

A film az első felében még alig-alig merészkedik el az akció irányába. Elvan a pszicho-thrillerek szokványos medrében kiegészülve némi családdrámával, ami a színészek játékának köszönhetően nem válik unalmassá. Meryl Streep és az elsőrangú, kissé mellőzött karakterszínész, David Strathairn számára nem jelent gondot valóságtartalommal megtölteni a sablonos párbeszédeket. Igyekezetük ellenére a film eleinte hajlamos leülni. Hanson bármily gyakorlott a feszültségteremtésben, a jelenetekből mégis hiányzik az izgalom. A cselekmény a fő helyszínül szolgáló folyóhoz hasonlóan békében csordogál, igaz akadnak események, melyek előre jelzik, hogy a szereplőkre veszély leselkedik. Ezek adják a legjobb pillanatokat, mint mikor Bacon töltött fegyvert ad a gyerek kezébe, hogy lenyűgözze, vagy mikor a kutya valamit elkezd kiásni egy bokor mögött, amitől John C. Reilly karaktere igencsak ideges lesz. Csak nem állítólag kereket oldott barátjuk hullája lett oda eltemetve?

A Veszélyes vizeken kezdeti szakaszában leginkább a szereplők közti viszonyrendszer felállításával van elfoglalva, ami nem is lenne baj, sőt épp ellenkezőleg, csakhogy leragad egy alapszinten. Bármennyire érdekes lehetőségeket rejt magában a rosszfiú és a Streep fia közt kialakuló barátság ezzel éppúgy nem tudnak mit kezdeni, mint azzal a vonzalommal, amit a nő iránt táplál. Kevin Bacon karaktere többféleképpen is árnyalódhatna, ám a forgatókönyvet író Denis O'Neill félúton úgy, ahogy van kukázza ebbéli szándékait, Bacon pedig egy szimpla, érzelmek nélküli szemétláda lesz. A színész csak néha tud valamicskét megvillantani abból, hogy esetleg több van figurájában egy elvetemült bűnözőnél, de mivel nem hagyják kibontakozni, akármi is játszódik le benne, annak csak a felszínét látjuk. A film hátralevő részében nem is marad más dolga, mint, hogy rohadék legyen, amit a színész természetesen szórakoztatóan hoz, ám az esélye elúszik annak, hogy emlékezetes gazember váljék belőle.

river-2.jpg

A film nem is lenne más, mint egy korrektül megrendezett, de alapvetően középszerű thrillerecske, ha nem volna benne az a pár ragyogóan kivitelezett akciójelenet. A fényképezés addig is dicséretes volt, azonban mikor végre elérünk a folyó durvább szakaszaihoz, akkor mutatja meg Robert Elswitt operatőr a stáb többi részével együtt, hogy milyen profi. Curtis Hanson nem kímélte színészeit se a rázós helyzetektől, amire egy alkalommal kis híján Streep rá is ment, cserébe nem keveset nyert a film hatásossága azzal, hogy jól láthatóan nem kaszkadőrök, hanem maguk a főszereplők hánykolódnak a tényleg életveszélyesnek tűnő hullámok között. A rengeteget emlegetett katlan, amin a nagy finálé részeként lehajóznak, nem is okoz csalódást. Streep rendesen felkészült, hogy hitelesen játssza el a vadvízi evezőt, viszont azzal picit befürdik, hogy akcióhősként eladja magát. Az a néhány momentum, amiben a színésznő megpróbál keménynek látszani eléggé mellémegy, beleértve azzal a Piszkos Harry-pillanattal, melynek keretében leszámol a rosszfiúval. A Veszélyes vizeken egy nézhető akció-thriller, de, ha már a világ egyik legelismertebb színésznőjét szerezték meg hozzá, akár ki is evezhettek volna a készítői a műfaj biztonsági zónájából.

ÉRTÉKELÉS: 60%

A bejegyzés trackback címe:

https://filmekapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr6311815069

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása