A Michael Crichton regényeiből készült filmek amilyen gyorsan divatba jöttek a '90-es években, olyan hamar le is áldozott a csillagzatuk. Bár leginkább a Jurassic Park világsikere ösztönözte a producereket, hogy a szerző minél több könyvére rátegyék a mancsukat, valójában csak egy film próbálta egyértelműen a Steven Spielberg műve keltette hullámot meglovagolni. A hányatott sorsú Kongót még 1979-ben vázolta fel Crichton a Fox stúdió vezetőinek, mint a Salamon király kincsének modern változatát. Az író olyannyira élvezte a közös munkát Sean Connery-vel A nagy vonatrablásban, hogy nem csak a Gyilkos nap főszereplőjét, de a Kongó egyik hősét, Munro Kellyt is rá gondolva alkotta meg. A film elkészülésének gátjába a kivitelezhetetlensége állt. Amy-t, a beszélő gorillát nem lehetett egy valódi állattal eljátszatni, ahogy Crichton szerette volna. Mivel úgy gondolta, hogy a jelmezes megoldás nevetséges hatást keltene, inkább lemondott a Kongó megvalósításáról. A projekttel több rendező is szemezgetett, köztük Spielberg is, de aztán inkább passzolta és a Jurassic Park mellett döntött. Alkotása nem csak anyagilag jelentett inspirációt a Kongónak. A jogokat megszerző Paramountnál a számítógépes animáció segítségével feltámasztott dinókat látva úgy gondolták, a technika végre készen áll, hogy Crichton különös gorilláit soha nem látott realisztikussággal jeleníthessék meg. Nem is gyanították, mekkorát tévednek.
A rendezői székbe Spielberg állandó producere, Frank Marshall került, aki két mérsékelten sikeres direktori próbálkozás után elég felkészültnek érezte magát, hogy mesterével konkuráljon. Az első, amit be kellett látnia, hogy a CGI nincs azon a szinten, mint előzetesen gondolták. A bőrrel még elboldogul, azonban a szőrzet már kifog rajta, így, ha csak nem akarnak kopasz majmokat, ez a lehetőség ugrik. A készítők a terv bedőlése miatt a díjakkal kitömött maszk- illetve trükkmesterhez, Stan Winstonhoz fordultak, aki a Jurassic Park dínóinak életre keltésében is segédkezett. Winston tudta, hogy a Kongó majmaival lényegesen nagyobb fába vágja a fejszéjét. Dinoszaurusszal élőben ugyanis még senki nem találkozott, gorillával viszont jó eséllyel, ezért a nézők sokkal inkább képben vannak a látottak valódiságát illetően. Winston bevetette minden tudományát, hogy megfeleljen az elvárásoknak. 53 egyéni gorillajelmezt tervezett, melyeket 35 különböző, távvezérléssel irányítható mimikai funkcióval látott el. A fő kihívást természetesen Amy jelentette. A hanggá átalakított jelbeszéddel kommunikáló gorilla arcán megjelenő érzelmi reakciókért öt technikus felelt, azonban hiába a rengeteg munka, Stan Winstonon és csapatán kifogott a feladat. Maguk a gyilkos gorillák is elég mű hatást keltenek, Amy azonban, ahogy attól Crichton jogosan tartott, egészen bizarr teremtménnyé vált. Ezt csak fokozzák röhejesre írt pillanatai, mint mikor martinit szürcsöl. Összességében inkább kelti egy debil gyermek, mint egy állat benyomását, amivel az egész film komolyan vehetetlenségét nagyban meghatározza.
A Kongó mintha a Jurassic Park béna kistesója lenne. Igyekszik felérni hozzá, ugyanazokkal - például lehengerlő speciális effektekkel - próbálkozik, de megközelíteni se képes. Az az igazság, hogy a Michael Crichton által lefektetett történeti alapok szintén nem túl erősek. Ezek szerint egy kommunikációs cég expedíciójával megszakad a kapcsolat. Megkeresésükre Karen Rosst (Laura Linney) választják ki, aki vőlegényét, Charles Travist (Bruce Campbell) szeretné leginkább megtalálni. A vállalatot irányító R.B. Travist (Joe Don Baker) a fia eltűnése helyett inkább a nála lévő kék gyémánt izgatja, ami a műholdjai számára kulcsfontosságú jelentőséggel bír. Az összeverbuvált csapat hivatalos célja az, hogy visszajuttassák Amyt, a fogságban nevelkedett gorillát eredeti élőhelyére. Gondozója, Peter Elliot (Dylan Walsh) is ebben a hitben van, azonban nem csak Karennek, hanem a vállalkozás másik finanszírozójának, az érdekes nevű Herkermer Homolkának (Tim Curry) is megvan a maga rejtett motivációja. Ő egy elveszett várost szeretne megtalálni, melyről a legenda úgy tartja, hogy Salamon király gyémántbányája köré épült. Pechjükre az országban épp ekkor tör ki a forradalom, amit csak felbérelt kalauzuknak, Munro Kellynek (Ernie Hudson) köszönhetően úsznak meg ép bőrrel. A dzsungelhez közeledve aztán újabb veszedelmekkel kell szembenézniük, köztük az egyre igazabbnak bizonyuló gyilkos gorilla mítoszával.
A szereposztás nem kevés fejfájást okozott a készítőknek. Mire a Kongó eljutott a megvalósulásig, Connery nem csak jóval idősebbé, de olyan keresetté vált, amilyen utoljára akkor volt, mikor James Bondot játszotta. A készítők azért egy darabig még kísérleteztek ismertebb színészek megnyerésével. Hugh Grantnek és a neki hírnevet hozó Forrest Gumpot éppen maga mögött hagyó Robin Wrightnak is főszerepet kínáltak, ám feltehetően egyikük se kívánt közös filmben szerepelni egy beszélő gorillával. Ezek után Marshallék kissé lejjebb adták az igényeiket, azonban így is elég klassz gárdát állítottak össze. Az, hogy a Connerynek szánt karakter miért lett fekete, legyen az ő titkuk, ugyanis a Szellemirtókból ismerős Ernie Hudson túl jól játssza el, hogy a szerepet, melyet karrierjének legfőbb kedvenceként határozott meg, sajnáljuk tőle. Az áttörés előtt álló Laura Linney nem kevésbé szerencsés választásnak bizonyult. Az ő pályája egész más irányt vett azóta, de sokat elmond tehetségéről, hogy még akkor is hiteles bír maradni, amikor egy lézerfegyverrel mutáns gorillákat írt. Volt, aki kevésbé jött ki jól a filmből, mint a rendre háttérbe kényszerített Dylan Walsh, a szerepét túljátszó Joe Don Baker vagy a felháborítóan alulhasznált Bruce Campbell. Az Evil Dead-trilógia sztárjánál még a pár pillanatra, név nélkül feltűnő Joe Pantoliano és Delroy Lindo is jobban járt. A prímet vitán felül Tim Curry viszi, akinek sunyi karakterét a film kedvéért alkották meg. Curry nem szalaszt el egy alkalmat se, hogy magára irányítsa a figyelmet. Annyira szórakoztató jelenség, hogy már miatta érdemes a Kongót megnézni!
A film azért a nem igazán működő speciális effektet leszámítva is számos sebből vérzik. Ezek egyike Frank Marshall gyakorta suta rendezése, aki nem érzi se a félelmetesnek, se a látványosnak szánt jeleneteket. A vágás néha olyan rémes, hogy azt is nehéz eldönteni egy-egy pillanatban, hogy az adott szereplő mitől halt meg. A fantáziában amúgy is szűkös akció jellemzően idő előtt véget ér, a hatáskeltés pedig erőltetetté és átlátszóvá válik. Mindezek ellenére a Kongó mégse annyira rossz, mint a híre. John Patrick Shanley forgatókönyve igaz buta, ám igencsak lendületes. A besült ötletekre jutnak életképesek is, így a film, ha csak rövid időre, de azzá a nagy nyári mozivá tud válni, amivé szeretne. A zenét szerző Jerry Goldsmith is megbízhatóan gondoskodik jellegzetes stílusú dallamaival a Kongó bénaságainak tompításáról. A vulkánkitöréssel erősített fináléra a film tartogat annyi látványosságot, hogy ne tűnjön akkora parasztvakításnak, hogy a Jurassic Park tollaival ékeskedett. A Kongó elsőszámú mentőövévé tulajdonképpen az válik, hogy tudja magáról, ő csak a B-műsor Spielberg alkotása mellett. Ha innen nézzük, a maga ügyetlenségeivel sokkal közelebb került azokhoz a másodvonalbeli kalandfilmekhez, amikhez az Indiana Jones-sorozat akart, ám csiszoltságával feléjük emelkedett. A film így nyeri el nem csak ezeknek a szépemlékű alkotásoknak a hangulatát, de a bájukat is. A Kongóval végül elérték az alkotói, amit akartak. Művük tisztes mozisiker lett a Jurassic Park hátán felkapaszkodva, sokadszorra újranézve pedig azt kell, hogy mondjam, a hibáival együtt is élvezhető dzsungelkaland.
ÉRTÉKELÉS: 60%
