A legendás, de még inkább hírhedt Cannon stúdió, melynek olyan filmeket köszönhetünk, mint az Amerikai nindzsa, vagy a '80-as évek talán legbevállalósabb sci-fi/horrorja, az Életerő, az évtized végére egyre biztosabban haladt a csőd felé. Több költséges bukta után kénytelenek voltak törölni a He-Man - A világ ura előkészületben lévő folytatását, amihez néhány díszlet is megvolt már. Ezen kívül nem volt más a kezükben, mint egy szerződés felfedezettjükkel, Jean-Claude Van Damme-mal, a stúdiót vezető élelmes Golan-Globus producerpárosnak ennyi viszont elég is volt, hogy nekiálljanak filmet forgatni. Felkérték a Zs-kategória James Cameronjának számító Albert Pyunt, hogy készítsen egy poszt-apokaliptikus akciófilmet Van Damme főszereplésével szerény 500 ezer dollárból. Ebből lett a Cyborg - A robotnő, ami a tankönyvi illusztrációja lehetne annak a szólásnak, hogy a szarból próbál várat építeni. A történetet Pyun két már meglévő forgatókönyve egybegyúrásával rakta össze, ami részben megmagyarázza az összevisszaságát. Az elején még úgy tűnik, hogy a Dayle Haddon alakította kiborg lesz a főszereplője, ám egy rúgással feltűnik Van Damme, mint kőkemény zsoldos, és onnantól a film az övé. Miután a kiborgot foglyul ejti épp az a banda, mely az ő nőjét is megölte, a bosszúszomjas férfi üldözőbe veszi őket, hogy végezzen vezetőjükkel, az egy gitármárka után elnevezett Fenderrel. Úgy egész mellékesen a kiborgnő fejében olyan információ van, mellyel meg lehetne menteni az emberiség maradékát egy járványtól, de ez megmarad mondvacsinált oknak, hogy a szereplők mozgásban legyenek. Sok értelme vagy funkciója annak sincs, hogy a nő robot. Feltehetően Pyun csak nem akart megállni a Mad Max-filmek lenyúlásánál, és, ha már így benne volt, hozzácsapta a Terminátort is.

A katasztrofális tesztvetítések után a filmet Van Damme igyekezett megmenteni a vágószobában, mint tette azt a Véres játék esetében is. Meglehet az is a jobbító szándék jegyében történt, hogy az a visszatekintés, melynek során megismerjük tragikus múltját, az egész filmet átíveli. A pár percnyi képsort negyed órává nyújtva újra és újra változó hosszban megismétlik, hogy végül mindenki kívülről fújhassa a színészek szájába adott szörnyűséges mondatokat. Mivel Pyun azt hiszi, hogy van mondanivalója is, Van Damme nyakába akaszt egy csajt, aki morált próbál bele verni, hogy egy random ponton aztán pucérra vetkőzzön. Ez volt az a rész, amikor megértettem, az őt játszó pocsék színésznő, miért kapta meg a szerepet. A Cyborgról mérföldekről lerí az olcsóság. A kihalt gyártelepek és üres mezők használatáért, amiken többnyire játszódik, bizonyára nem kértek el túl nagy összeget. Ha fizettek értük egyáltalán. A színészek több szerepet is eljátszottak, hogy ezen is spóroljanak, a jelmezeket pedig láthatóan úgy válogatták össze, hogy mit találtak a raktárban. A főhős fegyvere így lett egy paintball puska. A filmre csak a mindenevő videotékások emlékeznének, ha nem Van Damme játssza benne a főszerepet, aki karizmatikusságával és ikonikus mozgáskultúrájával messze a legkiemelkedőbb eleme. A főgonosztól többet nem vártak el annál, hogy ijesztő feje legyen, amit Vincent Klyn maradéktalanul teljesít is. Az akciójelenetekre sem a kellő időt, sem a szükséges pénzt nem szánták rá, ezért csak az erőszakosságukban hozzák az elvártakat. Ajánlani a Cyborgot annyiból lehet vitán felül álló hulladék mivolta ellenére is, hogy annyira bárdolatlanul, de közben őszinte lelkességgel elégíti ki a legegyszerűbb igényeket, ami már szinte elismerésre méltó.

ÉRTÉKELÉS: 40%