A karácsonyi filmek ritkán mutatják be az ünnep igazi arcát, még kevésbé szólnak annak valódi hőseiről, akik az utolsó pillanatban is készek a nyakukba venni a várost a tökéletes ajándékért. Ezt a súlyos hiányosságot pótolta Brian Levant vígjátéka, melyet pont Amerikában, a vásárlási őrület őshazájában nem tudtak értékelni. A Hull a pelyhest pedig a következő Reszkessetek, betörők!-nek szánták, és, hogy így is legyen arról a film rendezője, Chris Columbus volt hivatott gondoskodni produceri minőségben. Emlékszem, engem már az első előzetes megvett, mely úgy indult, mintha a főszerepet játszó Arnold Schwarzenegger egy újabb akciófilmjét harangozná be, mielőtt felfedte, hogy csak egy kihívás lehet nagyobb, mint földönkívüli ragadozókkal és terroristákkal felvenni a harcot: beszerezni a gyerekednek a karácsonyi ajándékot! A szituáció ismerős lehet bárkinek, aki elég idős ahhoz, hogy tudja, az ajándékokat bizony nem a Jézuska hozza! A film majd minden főbb alkotójának meg is volt a maga élménye, mely inspirációt jelentett a Hull a pelyheshez. Columbus életét egy Buzz Lightyear baba megszerzése tette próbára, a film íróját pedig a Power Rangers gerjesztette mánia ihlette meg. Azt, hogy épp mi az, ami nélkül a gyerek nem tud élni, általában egy tévésorozat diktálja, melyet nem ritkán pont azért indítanak el, hogy játékokat adjanak el. Ez a lényege a Hull a pelyhes képzeletbeli sorozatának, a Turbo Mannek is, amivel a bugyutának bélyegzett film már a kezdésben szellemesen kiparodizálja az egész jelenséget.
Nem mondhatni, hogy az eredetiséget túlzásba vinnék: a történetet megint a családját elhanyagoló, munkamániás apuka kliséjére építették fel. A karatebemutatóról való lekésésnél mindig eszembe jut, hogy ezt a jelenetet egy az egyben láttam a Hookban. A szűk másfél órából gazdálkodó film szerencsére hamar a lényegre tér, és innen egymást követik azok a poénok, amik olyan szituációkból táplálkoznak, melyeken nagy valószínűséggel a néző is keresztülment. Jellemzően a kisebbeket megcélzó bohóckodások tartoznak a kevésbé sikerült részek közé. Nincs belőlük annyi, hogy az elrontsa a szórakozást, vannak viszont jobbnál-jobb mellékszereplők. Bármely alkalom, amikor feltűnik a Turbo Mant hajszoló idegbeteg postás, az megdobja a filmet. Schwarzenegger és a riválisát játszó, szívesen improvizálgató Sinbad között nagyszerű az összhang. Az újbóli találkozás az akciósztár Vörös zsaru béli partnerével, James Belushival szintén a fénypontok közé tartozik. Belushi sziporkázik, mint a gagyi másolatokkal seftelő télapóbanda vezére. Nagy kár, hogy idő előtt távozik a színről. A tragikus sorsú Phil Hartman is kimaxolja a behízelgő, undorítóan tökéletes apuka szerepét. Ebben az se akadályozza, hogy csattanós poénokat elfelejtettek írni neki. A finálét a nem túl időtállónak bizonyuló speciális effektek szolgálatába állították, ám maga az ötlet, hogy a fia szeretetét visszaszerezni igyekvő apuka a véletlen játéka folytán Turbo Manné válik, a giccses mellékzöngéivel is betalál. Abban, hogy a film mifelénk jóval megbecsültebb, vastagon benne van az elsőrangú szinkron, amit kapott. Többek közt Reviczky Gábor és Gesztesi Károly parádézása járul hozzá, hogy a Hull a pelyhes a hazai tévécsatornák karácsonyi kínálatának ugyanolyan elmaradhatatlan darabja legyen, mint a Reszkessetek, betörők!. Sanszos viszont, hogy a stáblista utáni remek slusszpoénról lemaradnak azok, akik így nézik meg!
ÉRTÉKELÉS: 70%