A Youtube-on macskás videókon túl igazi horrorcsemegéket is lehet találni dögivel! Csak az előzetesét kerestem Dan Curtis kult-klasszik filmjének, erre találatként kidobta az egészet cakk-pakk, igaz kizárólag angolul, felirat nélkül. Ha már így alakult, meg is néztem. Az alkotás Robert Marasco 1973-ban megjelent regénye alapján készült, amit a szerző eredetileg forgatókönyvként írt meg, ám akkor még nem sikerült történetével felkeltenie a stúdiók érdeklődését. Persze mikor a könyv siker lett, a producerek már maguktól is megkeresték. A Rémálmok háza első blikkre nem sokban különbözik azoktól az elátkozott házakról szóló horroroktól, melyek ez idő tájt rendesen elszaporodtak, ugyanakkor a film a műfaj nem kisebb alakjára volt komoly befolyással, mint Stephen King, aki azóta is a kedvencei közé sorolja.
Curtis alkotása tekinthető akár a Ragyogás előfutárának is. A történet szerint egy hétköznapi család a nyárra gyanúsan alacsony áron kibérel egy hatalmas, ám elhanyagolt kúriát. A bogaras tulajdonosoknak csak egyetlen kérésük van: gondoskodjanak idős édesanyjukról, aki a felső szobában él elszigetelten. Ezt a felelősséget az anya (Karen Black) vállalja magára, akit teljesen elbűvöl a ház. Ottlétük alatt a környezetbe fokozatosan visszaköltözik az élet. Kivirulnak az elhaltnak tűnő virágok és még az elektromos rendszer is helyreáll. Ahogy a ház rendbe jön, úgy vesznek észre a család tagjai magukon is változásokat. Az anya kezd a hely megszállottjává válni, míg az apát (Oliver Reed) elnyomott gyerekkori emlékei kezdik kísérteni. Fiuk (Lee Montgomery) a baleseteket vonzza egyre inkább, ám a legrosszabbul a nagynéni (Bette Davis) jár. Az érkezéskor még vitalitással teli nőt mindjobban elhagyja az ereje. Mintha csak a ház belőle és a család többi tagjából táplálkozna.
A filmben a legfőbb hangsúlyt nem a vér, de még csak nem is a természetfölötti elemek kapják. Dan Curtis lélektani horrort készített, amiben a borzalom abból származik, hogyan hat a környezet a középpontban álló családra. A leghálásabb szerepet ebből a szempontból Karen Black kapta, aki mind külsejében, mind személyiségében teljes átalakuláson megy át a történet során. Látjuk, hogyan fordul el szép lassan a családjától és válik szinte eggyé a házzal. A folyamat sokkal finomabban megy végbe, mint a Ragyogás híres filmváltozatában, melyben nem volt igazán nehéz az Overlook Hotelnek előhoznia az őrültet Jack Nicholsonból. Az apával már kevésbé tudják a készítők, hogy mit is kezdjenek. A saját szála, melyben a gyerekként az anyja temetésén látott molesztáló külsejű sofőrt vizionálja vissza, sokkal kevésbé ijesztő, mint azt a film szeretné elhitetni velünk. Egy felnőtt férfi lebénulása egy vigyorgó, colos fickótól nehezen elfogadható, sőt már-már komikusan hat.
Hollywood aranykorának szebb napokat látott dívája, Bette Davis a szemünk előtt válik idősebbé vagy húsz évvel. Az öregedéstől rettegőknek a Rémálmok háza az abszolút horror. Annak minden borzalmát úgy adja elő a film, hogy azok kínját át is érezzük. A Davis alakította életvidám nagynéni nem csak a testi erejét kezdi elveszíteni, hanem a szellemi frissességét is. Haja megőszül, ráncai kitüremkednek. Egyszerre egy lépcsőn való felmászás is fizikai megterhelést jelent számára, később pedig abban is elbizonytalanodik, hogy nem ő hagyta-e nyitva véletlenül a gázt unokája szobájában. Tehetetlen vergődése a betegágyon olyan csontig hatoló látvány, hogy annál egy zombitámadást is kellemesebb végignézni.
A tévés rendező, Dan Curtis tartózkodik az egyszerű ijesztgetésektől. A zene bár rendre az idegeinkkel játszik, méghozzá ügyesen, az alapvetően régimódi filmből teljességgel hiányoznak a dübörgő hanghatásokkal dolgozó jump scare-ek. A történet lassúsága embert próbáló tud lenni, főképp a műfajban járatosaknak, akik jó előre tudni fogják, hogy merre tart a sztori. Nem mintha akkora titkot csinálnának az alkotók a közelgő fordulatokból, amiket a ház bérbeadóinak soha nem látott édesanyja vagy a családi fényképek rejtenek. Annyira alaposan készítik elő őket, helyeznek arra utalásokat, mi is zajlik a háttérben, hogy már inkább az kelt feszültséget, hogy jóval előbb vagyunk tisztában a veszélyekkel, mint maguk a szereplők. Sajnos azonban a két órásra nyújtott filmben így idő előtt el lehet jutni arra a pontra, hogy már kárhoztassuk őket azért, mert nem tűnnek el a fenébe abból a házból!
A Rémálmok háza legalább annyira egy család szétesésének a drámája, mint horrortörténet. Férj és feleség közé a ház meglehetősen aljas módon ver éket. A szexuális életükkel kezd és, ahogy egyre ragyogóbb formát ölt, úgy válik azzá az anyagi biztonságot és magasabb státuszt jelentő környezetté, amit a férfi nem tudott megteremteni neki. A feleség annyira a magáénak érzi a helyet, hogy a férjnek úgy kell emlékeztetnie rá, nem az övék. Idővel eljön az a pillanat, amikor a nőnek választania kell köztük. Feltámadó anyai ösztönei ugyan egy ponton visszahúzzák, de mikor utoljára bemegy a házba, már nyilvánvaló, hogyan is dönt. A Kubrick-féle Ragyogáshoz képest megcserélődnek a szerepek. A nő válik szörnyeteggé - Karen Black nézésével gyilkolni lehet -, a férfi pedig ezzel szembesül a kínzóan lassan végbemenő, ám annál brutálisabban kirobbanó befejezésben, melyben elég egyértelmű szimbólumként elhajítják őt. A könyv nyitva hagyott végével elégedetlen Curtis fejéből kipattant, borzongató záróképből Kubrick is nyúlt King-adaptációjához, ám ő talányosabban használta. Ha választanom kellene a két film közül, habozás nélkül a Ragyogás mellet döntenék, mely részben Kubrick mesteri vizualitásának és hangulatteremtő erejének köszönhetően jóval időtállóbb lett, mint tartalmas, de mai szemmel nem túl félelmetes elődje.
ÉRTÉKELÉS: 70%