Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Filmek a polcról

Filmek a polcról

Félelem nélkül (1993)

2018. február 01. - Lazók György

fer-1.jpg

Ritka az olyan jó film, amit annyian kevesen láttak, mint Peter Weir alkotását. Az ausztrál származású író-rendező Hollywoodba való átcsábulása óta anomália volt az álomgyárban. Egy szerzői filmes, aki szabadon kalandozott a legkülönbözőbb műfajok között és szupersztárokat vett rá, hogy mozduljanak ki a komfortzónájukból. A Félelem nélkül bizonyos szempontból Weir főműve, mely akkora katarzist nyújt, mint a legismertebb munkái, a Holt költők társasága és a Truman Show együttesen. Ennek ellenére a közönség úgy ment el mellette, mintha láthatatlan lenne. A film remek kritikákat kapott, viszont a díjátadókon egy mellékszereplői jelölést leszámítva jóformán teljesen mellőzték. A gyártó stúdió is hagyta elkallódni. Annyira nem foglalkoztak vele, hogy húsz év kellett ahhoz, hogy elérhetővé tegyenek belőle egy szélesvásznú verziót. A film ismeretlenségét kihasználva a '90-es években Frei Tamás is nyugodt szívvel használt fel belőle részeket illusztrációként egy légikatasztrófákról szóló műsorához. Hiába nőtt az eltelt évekkel egyenes arányban a Félelem nélkül megbecsültsége, méltó helyét a nagyok között még mindig nem foglalta el.

A forgatókönyv rá jellemző módon került Peter Weirhez: a középszerű scripteket az A-listás státusza miatt vagonnal kapó rendező azt kérte a Warner stúdió illetékesétől, hogy küldjék el neki inkább a megfilmesíthetetlennek tartott anyagokat. A Félelem nélkült az akkor még publikálásra váró regényéből Rafael Yglesias írta, akinek az ihletet saját autóbalesete jelentette. A történet középpontjában egy repülőgépszerencsétlenség áll, amire a legtöbb rendező alig várná, hogy rátérhessen, hisz egy katasztrófa amilyen borzalmas épp annyira adrenalinfokozó is. A szerző Yglesias se gondolt rá másként. A Félelem nélkül kezdését, jó 25 percet így annak a bemutatásának szánta, hogyan ébred rá, majd éli át mérnök főszereplője, Max (Jeff Bridges), hogy a gép, melyen barátjával utazik, le fog zuhanni. Weir első dolga az volt, hogy új nyitást találjon ki a film számára. Tette ezt azért, mert a történet, amit ő el akart mesélni, nem magáról a katasztrófáról szólt, hanem annak lélekformáló hatásáról. 

fer-6.jpg

Egy zilált külsejű férfi az egyik karjában egy csecsemőt fogva határozottan sétál keresztül egy füstös kukoricamezőn. Az ismeretlen nincs egyedül, többen is követik őt, akikkel végre egy nyílt terepen lyukadnak ki. A háttérből előtűnik egy repülőgép letört vége. A fickó mintha maga se tudná, hogyan került ide, mégis feltűnően nyugodtan mászkál a még égő roncsok között, mint egy odatévedt angyal, majd miután odaadja a gyereket az anyjának, simán odébbáll. Weir ezekkel a hipnotikus erejű, misztikus hangulatú képsorokkal nyitja filmjét, ami akárcsak főszereplője, nem egészen úgy viselkedik, ahogy várnánk. Max nem tragédiaként fogja fel, ami vele történt, sőt egészen feldobják az átéltek. Kiút keresése közben egy sor személyes dráma rajzolódik ki előttünk, így meghálálja magát, hogy még az apróbb szerepek is árnyaltsággal jelennek meg. Nincsenek se szentek, se bűnösök. Talán csak az Amadeus óta igencsak mellőzötté vált Tom Hulce megformálta, karikatúraszerű zugügyvéd jelent ezalól kivételt, aki viszont olyan szórakoztató figura, hogy ennyit meg lehet bocsájtani.   

fer-4.jpg

Legyen az egy konzervatív bentlakásos iskola vagy egy Amish közösség, Weir tértől és időtől függetlenül úgy tár fel világokat, mint egy idegen földön járó, csodálkozó, de mindent pontosan megfigyelő utazó. Ártatlan szemmel, kíváncsian kutatja hát azt a titokzatosnak tetsző lelki állapotot is, amiben Max találja magát. A légiszerencsétlenség túlélőjeként kiszakadva a hétköznapi valóságból a férfin soha nem tapasztalt felszabadultság lesz úrrá, Weir pedig páratlan empátiával teszi Max nézőpontját a mienkévé. Ha nem is értjük őt, de tökéletesen átérezzük, hogy min megy keresztül. Különös viselkedésének pontos okai kirakósként állnak össze a katasztrófára való visszaemlékezésekben. Ahogy egy jó rejtélynél, úgy az utolsó kirakós darab helyére kerülésével utólag ezúttal is más színben tűnnek fel az addig történtek beleértve Max hősiességét vagy bizarr eper mániáját. Egyedül a megmentett kisfiú szívódik fel túl hirtelen a filmből, némi lezáratlansági érzetet hagyva a sorsát illetően.

Az már kezdettől fogva gyanítható, hogy Max az őt ért trauma hatása alatt van, de, hogy mennyire egészségtelenül, az csak lassan derül ki. Még rendkívül bensőséges kapcsolata a szerencsétlenség másik túlélőjével, a mélyen vallásos Carlával (Rosie Perez) is, akinek segít kiheverni a kisgyereke elvesztését a tehetetlenség egy igen emlékezetes demonstrálásával, csak mélyebbre taszítja. Felesége (Isabella Rossellini) se képes elérni őt, Max pedig nem könnyíti meg a dolgát, mivel az, amit átélt, intenzívebb és erősebb volt a köztük lévő szoros érzelmi köteléknél is. Többről van itt szó, mint az életben maradtak bűntudatáról. A halál békéje az, ami Maxet megkísértette. Megszabadulva az összes félelmétől készen állt a másvilágra, ezért az, hogy túlélte a katasztrófát, ha úgy vesszük a lehető legrosszabb, ami történhetett vele. A saját szemében ő már halott. Elszakítja magát hát a szeretteitől és menekül az élet elől, mely kiragadja őt abból az emelkedett, tiszta állapotból, ami átjárja őt.    

fer-3.jpg

A Félelem nélkül gyönyörűen, ugyanakkor természetesen ragad meg összetett érzéseket és lelki folyamatokat. A film a légikatasztrófákról szóló történetek gyakori velejáróit, az eltúlzott szenvelgést és az olcsó hatásvadászatot mellőzve éri el, hogy egy felejthetetlen élménnyel gazdagítson. Az a gondosan felépített érzelmi csúcspont, ahová Weir eljuttat, minden alkalommal lebilincsel. Múlt és jelen keveredik össze egyetlen nagy emocionális bombává, ami akkorát robban, melyet kizárólag a könnyek csillapíthatnak. A színészek fantasztikus játékánál csupán egyvalami bír nagyobb kifejezőerővel, és az a zárójelenetet aláfestő A fájdalmas dalok szimfóniája. Bár a zenét Henryk Górecki 1976-ban szerezte, Weir úgy használta fel, mintha csak ide írták volna. A Félelem nélkül egy az agyat és a szívet kölcsönösen megdolgozó film, aminek befejezésénél szebbet kívánni se lehet. Bár a történet egy olyan emberről szól, aki elfogadja a halált, az utolsó képsorokat majd szétfeszíti az életigenlés. Weir elég intelligens ahhoz, hogy tudja, felesleges ehhez a pillanathoz bármit is hozzátenni. Az a csodálatos érzés, amivel magunkra hagy, önmagáért beszél.     

ÉRTÉKELÉS: 100%

A bejegyzés trackback címe:

https://filmekapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr2513619526

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

joeperry · http://joeperry.blog.hu/ 2018.02.03. 21:49:15

Köszi a tippet, nagyon csípem egyébként Bridges-t, de ezt a filmet én sem láttam még, mindenképp pótolni fogom. A szinkronja jól sikerült?

Lazók György · https://filmekapolcrol.blog.hu/ 2018.02.03. 22:18:27

@joeperry: Egész minőségi a szinkron. A csoportterápiás részben van egy borzasztó monoton hangú fazon, de ezt leszámítva jól sikerült a magyar változat. Sörös Sándort nagyon jól megtalálták Bridgeshez, akinek ez tudtommal az egyik kedvenc filmje a sajátjai közül.

Intimitás Gourmet · http://intimitasgourmet.blog.hu/ 2018.02.13. 15:05:05

a 90-es években nagyon sok fiomet néztem, de erről én sem hallottam, de ezt most bepótolom. Szeretem Weir filmjeit
süti beállítások módosítása