Clint Eastwood rendezései közül talán egyik se olyan megosztó, mint John Berendt 1994-ben megjelent regényének a feldolgozása. A könyv egy 1981-ben elkövetett gyilkosság fikcióval kevert krónikája, melyet egy déli milliomos, Jim Williams követett el. A nagy tiszteletnek örvendő műgyűjtő négy tárgyaláson is átesett mire felmentették, azonban a szabadulása után alig fél évvel váratlanul elhunyt. Holttestét állítólag pont ott találták meg, ahol megölte szeretőjét, Danny Lewis Hansfordot. Az eset megragadta Berendt fantáziáját, aki regényében megkísérelte átadni azt a külön világot, melyet Amerika déli szeglete magába foglal. Valamit biztos jól csinált, mert a könyv rekordnak számító 216 héten keresztül tartotta magát a New York Times bestseller listáján. A belőle készült filmet mind a kritika, mind a közönség hűvösen fogadta annak ellenére is, hogy Clint Eastwood rendezői pályafutásának csúcsán volt, Jim Williamset pedig a friss Oscar-díjas Kevin Spacey játszotta. Meglehet épp az alkotókkal szembeni magas elvárások okozták az Éjfél a jó és a rossz kertjében bukását.

Az általános vélekedés ritkán merészkedik el odáig, hogy Eastwood bármely rendezését gyengének nevezze, unalmassággal egyes munkáit viszont nem egyszer vádolták. Ez a jelző szokott a leggyakrabban előfordulni az Éjfél a jó és a rossz kertjében kapcsán is, mely Eastwood rétegfilmjei közé tartozik. Alkotásának bűne, már, ha lehet így nevezni, hogy nem annyira az átlagnézőt leginkább érdeklő gyilkossági üggyel foglalkozik, hanem annak a környezetnek a bemutatásával melyben elkövették. Jim Williams pere hiába sűrűsödik egyetlen tárgyalásba, az Eastwoodtól megszokott ráérős tempóban csorgó két és fél órás játékidőnek ez egy viszonylag csekély szeletét öleli csupán fel. Az excentrikus figurákban gazdag Savannah az, ami a történet főszereplőjét, az egy magazin megbízásából a városba érkező írót, John Kelsot (John Cusack) is a leginkább elvarázsolja. A gyilkosság pusztán az apropója, hogy ebben a színes és kissé abszurd környezetben elmerülhessen, amit találóan úgy jellemez, mint az Elfújta a szél meszkalinnal átitatott változatát. 

A film elnéző humorral mutatja be azokat az elképesztő alakokat, akik a várost benépesítik. A nem létező kutyát sétáltató komornyik csak a jéghegy csúcsát jelenti ezen a helyen, ahol olyan természetességgel járnak-kelnek a bogaras alakok, hogy a közösség már a mindennapok részének tekintik őket. Még akkor is, ha az adott illető egy üveg méreggel kószál, melyet rossz kedvében esetleg a vízvezetékbe önthet. John Kelsoval egyetemben jogosan érezhetjük úgy, hogy ezen a helyen a normalitást igencsak tágan hajlamosak az emberek értelmezni. Szorosan az ő szemszögét követve a film bocsánatos hibájává válik, hogy Eastwood nem tárja fel igazán mélyen ezt a sajátos világot, hanem egyfajta tárlatvezetést tart, melynek keretében bemutatja a főbb nevezetességeket. Innen nézve az sem lehet véletlen, hogy hőse egy turistabuszon jut be a városba. Kap ízelítőt a fényűző partikból és a helyi folklórból is, de csak annyit amennyi az elcsodálkozásra elég. A megértésükre aligha.

A felszín mögött rejtőző igazság megfoghatatlansága idővel a történet lényegi részévé válik. John Kelso ugyan fokozatosan adaptálódik ebbe a számára merőben új környezetbe, azt neki is el kell fogadnia, hogy a város, miképp az ellentmondásosságával együtt is elbűvölő Jim Williams, és legfőképpen az, hogy pontosan mi is történt a gyilkosság éjszakáján, örökre kiismerhetetlenek maradnak. A homály egy része idővel persze eloszlik, ám az alkotók vannak annyira rafináltak, hogy teljes bizonyosságot soha ne adjanak. Az igazság legvalószínűbb verziója az, amit Kelso egy szerencsés pillanatban megismer. Stílszerű hát, hogy a bűn és bűnhődés törvényei se a hagyományos módon érvényesüljenek, és ez az a pont az, ahol a film feltehetően a legtöbb nézőjét elveszíti. A déli miszticizmus a vudu varázslatokkal olyasmi, ami érzésem szerint meglehetősen távol áll Eastwoodtól, ezért nem meglepő, hogy a természetfölöttire kifutó lezárás kilóg a képből és hiányérzetet hagy maga után.

Kevin Spacey ideális választás volt a simulékony Jim Williams eljátszására. A sors iróniája, hogy a színész később hasonlóan botrányos körülmények között coming outolt, mint karaktere. Spacey masszív jelenléte akármekkora pluszt is ad, az Éjfél a jó és a rossz kertjébent nem ő uralja, mitöbb gyakran háttérbe szorul. A középpontban álló John Cusack az, akinek a történet legkevésbé izgalmas szereplőjét élettel kell megtöltenie. Ez sikerül is neki, különösen az önmagát alakító transzvesztita Lady Chablisszal közös jelenetekben, melyek a legszórakoztatóbb részek közé tartoznak. A Danny Hansfordról ismeretlen okból Billy Hansonra átkeresztelt áldozat szerepében feltűnik a fiatal Jude Law, aki kissé túljátssza a részeges dzsigolót. Zárójeles megjegyzés, hogy a filmet csakis eredeti hanggal szabad megnézni! A magyarul elvesző akcentusokon túl némely szinkronszínész totális mellényúlásnak bizonyult. Az Éjfél a jó és a rossz kertjében nem kevésbé tartják sokan balfogásnak Eastwood fényes pályáján, pedig jobb bárminél, amivel az elmúlt években kijött. Más, mint, amit várnánk tőle, de éppen ezért különleges.

ÉRTÉKELÉS: 80%