Ahogy divatossá váltak a független jellegű filmek a nagyobb stúdiók körében, egyre többen kapták meg a lehetőséget, hogy megmutassák mit tudnak elmondani a maguk generációjáról. Mintha csak az összes new yorki entellektüel a '90-es években filmszerződést kapott volna karácsonyra. A 200 szál cigi készítői se akartak kimaradni a jóból, elvégre, ha Richard Linklaternek, sőt még Ben Stillernek is összejött, csak nem lehet olyan nehéz. A szereposztói széket rendezőire váltó Risa Bramon Garcia alkotásában egy csapat a tartós kapcsolatok terén visszamaradott fiatal csámborog az éjszakában szilveszterkor. Elvileg egy buliba kellene elmenniük, ám kinek a hangulata nincs meg, kinek a cím. A több szálon futó, de egymáshoz legfeljebb helyrajzilag kapcsolódó történethez sztárreménységek tömkelege asszisztál. Garciának jól jött előző foglalkozása és a noteszébe jegyzett összes csillaggal megjelölt nevet megcsörgette. Paul Rudd, az Affleck-tesók, Kate Hudson és Christina Ricci jelzett vissza közülük, hogy csak az ismertebbeket említsem. A 200 szál cigi az a film, amibe az HBO vagy más mozicsatorna késő esti műsorsávjában szokás belefutni. Ott ragadunk előtte, ám jellemezően csak az elejét vagy a közepét látjuk mielőtt elnyomna az álom. 

A film kis adagokban valóban szórakoztató, ám az a reménysugár, melyet a darabkái keltenek az egészre nézve csalókának bizonyul. Csak idő kérdése, hogy feltűnjön, a forgatókönyv közel se olyan szellemes, mint amilyen szeretne lenni. Kezdetben még a csípős párbeszédek és az életből ellesett, egyszerre kínos és bájos szituációk elhitetik, hogy a 200 szál cigi okosan és viccesen eleveníti fel azt a rémes szilveszteri estét, melyet jó eséllyel mi magunk is átéltünk. Idejekorán eljön azonban a pillanat, amikor a lődörgő és valami miatt folyton rinyáló szereplők társasága terhes lesz. A szimpatikus, üde színészgárdának köszönhető, hogy a brancs egy részét, ha nehezen is, de meg lehet kedvelni. A történet a '80-as években játszódik, erre viszont jobbára csupán a röhejes frizurák és ruhák utalnak. Oké, egyszer említik Reagant! Arra, hogy mi volt a jó ebben a korszakban egyedül a betétdalokért felelős Randall Poster ad választ, aki ezúttal is remek soundtracket állított össze. A film túl sekélyes ahhoz, hogy korlenyomatként, esetleg generációs tablóként megállja a helyét, pedig bizonyára személyes élményanyagból táplálkozik. Shana Larsen első és egyben utolsó forgatókönyvéből nehéz bármiféle mondanivalót kihámozni. Az, hogy a férfiak és a nők szilveszterkor annyit isznak és kavarnak amennyi belefér, nem az a felfedezés, mely megrengetné a világot. A 200 szál cigiből Courtney Love és Paul Rudd szerelmi szála éri a legtöbbet. Majdnem sikerül egy kamatyot a budiban is romantikussá tenniük. A buliból, ahová mindenki tart érdekes módon kihagynak bennünket, hogy végül az egész film tetőpontja annyi legyen, ki-kivel feküdt össze.

ÉRTÉKELÉS: 50%