Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Filmek a polcról

Filmek a polcról

Úszó erőd (1992)

2019. január 23. - Lazók György

under-1.jpg

A Die Hardnál nagyobb hatást gyakorló akciófilm kevés készült. A széria 1990-ben bemutatott második darabja és az azt követő Az élet mindig drága között öt év telt el, részben azért, mert annyian jöttek ki a maguk verziójával, hogy az eredeti alkotói bajban voltak, mivel rukkoljanak elő, amit még nem lőtt el a konkurencia. Az újabb folytatás elhalasztásának egyik konkrét oka a Steven Seagal főszereplésével készült Úszó erőd volt, mely akkora kasszasikerré vált, hogy necces lett volna, ha a következő Die Hard az utánzat utánzata lesz. Seagal, akit nem sokkal korábban még másodligás sztárnak tekintettek, ezzel a filmmel ért el a csúcsra. Az Úszó erőd lényegesen nagyobb kaliberű volt az addigi akciófilmjeinél. A Warner stúdió egymilliót pengetett ki J.F. Lawton forgatókönyvéért, melyet így is le kellett egyszerűsíteni, hogy megvalósítható legyen a 35 millió dolláros büdzséből.

A rendezésre azt az Andrew Davist szemelték ki, aki Seagal első sikerét, a Nicot is szállította. Davis magával hozta kedvenc színészét, Tommy Lee Jones-t, hogy játssza el a film rocker beütésű főgonoszát. Az alkotók igyekeztek nem túl komolyra venni a hangvételt, sőt már-már a paródia felé kacsintgattak. Már az is mosolyra késztető, hogy Seagal a filmben egy szakácsot játszik, akiről persze kiderül, hogy a leghalálosabb elitkommandós volt mielőtt a konyhaművészetre váltott. Mikor aztán egy kiszuperált CIA-alakulat elfoglalja a csatahajót, melyen szolgálatot teljesít, rá marad a feladat, hogy felvegye a könyörtelen bandával a harcot. Egyetlen hatékony segítsége ebben a kapitány ünnepi tortájában felejtett csinibaba (Erika Eleniak a Baywatchból), együtt próbálják hát megakadályozni, hogy a rosszfiúk az áruló elsőtiszttel (Gary Busey) meglépjenek a csatahajó atomtölteteivel. 

under-4a.jpg

Előttem van a pillanat, ahogy Steven Seagal azon agyalt, hogy vajon mi volt az, ami úgy hiányzott a Die Hard-filmekből, majd hirtelen fény gyúlt a fejében: nagy dudák! Ő volt hát az, aki sürgősen beleíratott egy playboy nyuszit a forgatókönyvbe és a pletykák szerint maga ellenőrizte, hogy a jelöltek megfelelnek-e a szerep megkövetelte kvalitásoknak. Az, hogy Erika Eleniak mivel ment át a rostán, a Seagallal való első közös jelenetében rögvest bebizonyítja, mely pillanat sokak örömére szolgált és nagyban hozzájárult a gif-ek elterjedéséhez. Jó hírem van azok számára, akiknek más a gusztusuk. Különösebb ok nélkül Gary Busey is nőnek öltözik, de csak a csupasz lábait vehetjük szemügyre a kívánatostól távol álló testéből. Ennél már csak az a jobb, mikor még mindig női ruhában saját jellemzését olvasva sértődötten azt kérdezi Tommy Lee Jones-tól, "Úgy nézek ki, mint, aki nem normális?". 

Seagal nem kapkodja el, hogy akcióba lendüljön, de mikor rászánja magát, akkor hozza, amit látni szeretünk tőle. A rosszfiúk egy ízben se olyan brutálisak, mint amilyen ő tud lenni. A John McClane-iskola lelkes diákjaként fokozatosan totál idegre vágja a vele való találkozás előtt magukat rettenthetetlennek gondoló ellenfeleit. Seagal egójával az fel se merülhetett, hogy ő csak egy átlagos fickó, aki rosszkor van rossz helyen. Legyőzhetetlen übermenschként egy lépéssel mindig a gonoszok előtt jár, bombát rak össze, ágyútámadást koordinál, és bár helikoptert nem vezet, de megjegyzi, hogy az is menne neki. Tehetségének végtelen tárházából csak a színészkedés az, ami nagyjából egyetlen marcona arckifejezésre korlátozódik, viszont többre nincs is szüksége. Tommy Lee Jones a másik véglet. Úgy pörög, mintha a Bolondos dallamokban játszana Tapsi Hapsi oldalán. Néha már túlzásba is esik, ám összességében a ripacskodás, amit levág, igen élvezetes. Még úgy is fenyegető a jelenléte, hogy rendre hülyét csinál magából, ami szintén igaz a jobbkezét alakító Gary Busey-ra.

under-2a.jpg

Az Úszó erődöt a felső kategóriás Die Hard-utánzatok közé elsősorban Andrew Davis rendezése segíti. Ellentétben a Féktelenül 2-vel, ő képes úgy használni a hajóját, hogy az ideális helyszínévé váljon egy tökös akciófilmnek. A Die Hard 2 költségvetésének a feléből annyit kihoz, hogy alkotása egy pillanatra nem hat szerény másolatnak. Davis a filmmel Harrison Fordot is meggyőzte alkalmasságáról, aki az Úszó erőd nyers vágását látva hagyta jóvá, hogy ő rendezze A szökevényt. Davis és írója nem épp a legkifinomultabban kölcsönöznek a mintául szolgáló Die Hardból. Van, hogy egy az egyben másolják, ám teszik ezt végülis szakmai felkészültséggel. Mikor a film kezdene túl bugyutává válni, egy látványos pillanattal mindig megmentik. Klasszikusnak nevezni még Seagal mércéjével is túlzás volna, de, akinek egy agyatlan zúzáshoz támad kedve, azt úgy elszórakoztatja, ahogy arra csak a '90-es évek jobb akciófilmjei voltak képesek.

ÉRTÉKELÉS: 70%           

A bejegyzés trackback címe:

https://filmekapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr5214583570

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csaba Turbucz 2019.01.27. 20:23:43

Szerintem ez Pista legjobb filmje a Nico után. 10 évesen mikor elöször láttam ezt a filmjét Erika csöcsei fantasztikus vizuális látvány volt. Ma már gagyi persze

Raven! 2019.01.28. 18:28:24

Igy igaz! TORVENYRE TORVE az elso, minden mas csak utanna jon...

Csaba Turbucz 2019.01.28. 21:33:09

@Lazók György:jogos. mondjuk az is egy kibaszott jó akciófilm Seagal szinten. Ez a 3 filmje a legjobbak.Sharon Stone milyen fiatal még a Nicoban.

Lazók György · https://filmekapolcrol.blog.hu/ 2019.01.29. 07:20:04

@Csaba Turbucz: A Nicotól a Lángoló jégig bezárólag tartott Seagal csúcsidőszaka szerintem. Talán csak az Ölve vagy halva az, amelyik kevésbé ütős közülük.
süti beállítások módosítása