Philip K. Dick a legvadabb álmában se gondolhatta, hogy az ő komplex, paranoid és gyakran lehangoló végkicsengésű írásait tömegfilmek alapjainak fogják használni. Miután az egyik novelláját igen sikeresen alakították át egy Schwarzenegger akciófilmmé, elkerülhetetlen volt, hogy mások is megpróbálkozzanak ugyanezzel a mutatvánnyal. A kispályás Triumph Pictures nagy reményekkel tette rá a kezét a Total Recall társírójának, Dan O'Bannonnak még a '80-as években írt forgatókönyvére, mely Dick Második változat c. novellája alapján készült. Mivel időközben véget ért a hidegháború, a történetet aktualizálni kellett, így lett az amerikai-szovjet konfliktusból gazdasági háború két szembeálló, fiktív csoportosulás, a NEB és a Szövetség között. Az átdolgozást a gagyiból szintén kitörni vágyakozó Miquel Tejada-Floresre bízták, aki a Földről egy kolonizált bolygóra, a Sirius 6B-re helyezte a sztorit és a novella sokkoló befejezését is átírta. A történet szerint a NEB nukleáris fegyverekkel bombázta rommá a városokat, válaszreakcióként pedig a Szövetség bevetette a sikoltóknak nevezett pengével felszerelt, apró robotokat, melyek végeznek minden élőlénnyel, akit bemérnek. A két fél aktív közreműködésének köszönhetően a Sirius 6B-n már csak a harcoló alakulatok maradéka tölti a végnapjait, amikor a NEB váratlanul békeajánlattal áll elő. Hendricksson parancsnok (Peter Weller karrierje végén) egy bakával az oldalán útra kell, hogy véget vessen a háborúnak, amitől ő is teljesen megcsömörlött. A helyzetet bonyolítja, hogy a sikoltók továbbfejlesztették magukat és már emberi formában vadásznak a megmaradt túlélőkre.
Az elhagyott bolygónak nem állt a rendelkezésére hatalmas költségvetés, ám a korlátozott forrásokból kihozta, amit lehetett. A jól kiválasztott helyszínek atmoszférateremtő erejében bízott a kanadai Christian Duguay rendező, aki hazájában forgatta le a filmet. Néhány szimpla, de hatásos vizuális effekttel (pl. festett hátterekkel) kiegészítve az alkotás olyan látványvilágot nyert, ami lehetőségeihez mérten még most is elismerésre méltó. A történet első fele őrzi a politikai kontextust, sőt rejtélyességgel egészíti ki, mely jópár izgalmas kérdést vet fel az evolúciós fejlődésen keresztül menő sikoltókról. Zajlik egy hatalmi játszma is a háttérben, amiben bizonytalan, hogy egyáltalán a saját vezetésükben megbízhatnak-e a harcolók. Az elhagyott bolygó sajnos fokozatosan lead az ambícióiból, hogy egy maroknyi társaság túlélési hajszájára összpontosítson. A cselekmény leszűkül egy A dologból ismerős ki nem ember-találgatásra, amire egyre kevésbé kidolgozott válaszokat kapunk. A tempó elég lendületes ahhoz, hogy elsőre ne akadjunk fent a mind méretesebb baromságokon, újranézve viszont nehéz nem észrevenni, hogy Az elhagyott bolygóból az értelem úgy elszivárog a végére, mint a sikoltókból hajlamos. Az egykori Robotzsaru, Peter Weller karakteréhez hasonló kiábrándultságot mutat, mégis színészi jelenléte elég erős ahhoz, hogy a filmnek rangot adjon. Az összecsapott akciójelenetekre és egy olcsó slusszpoénra kihegyezett befejezés ettől aztán majdnem megszabadul. A lehetőség ott volt benne, hogy többre vigye. Nem a pénzen, hanem az alkotók alacsony igényein múlt, hogy csak a középmezőny elérésére tellett a filmtől.
ÉRTÉKELÉS: 60%
