Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Filmek a polcról

Filmek a polcról

Üveg (2019)

2019. május 13. - Lazók György

glass-1.jpg

Alig maradt, aki komolyan gondolta volna, hogy az egykor zseniként üdvözölt M. Night Shyamalan számára van még visszatérés olyan bődületes lebőgések után, mint Az esemény és Az utolsó léghajlító. A mikroköltségvetésű horrorfilmekkel birodalmat kiépítő producerrel, Jason Blummal kellett összefognia, hogy forduljon a kocka. A látogatás emlékeztető volt, hogy Shyamalan nem felejtett el teljesen filmet csinálni. Ezt követte a Széttörve, mely egy átlagos thriller lett volna, ha nem derül ki a végén - vigyázat, indul a spoiler özön -, hogy az író-rendező kultikus alkotásának, A sebezhetetlennek a kvázi folytatása. A szuperhős mítoszt sajátságosan újraértelmező rejtélyes történetben a magát nyomorúságosnak gondoló David Dunn (Bruce Willis) ébredt rá emberfeletti erejére. A film a maga idejében nem tudott felérni Shyamalan előző rendezése, A hatodik érzék keltette várakozásokhoz, ami hazavágta a trilógiává bővítés ábrándját. Egy évtizednél is több valamint a Széttörve kasszasikere kellett ahhoz, hogy, ha nem is úgy, ahogy alkotója eredetileg tervezte, de megvalósuljon a vágyott filmhármas. Az Üvegben ott volt az esély, hogy felrakja a koronát Shyamalan munkásságára, ám ebben ugyanaz gátolta meg, ami egyszer már emberünk bukását okozta: az egója. 

glass-2.jpg

Shyamalan anno A sebezhetetlennel magához ölelte a képregény-kultúrát még azelőtt, hogy az átvette volna az uralmat a filmvilágban. Akkor még előremutató volt, most viszont nem veszi figyelembe azt a tényt, hogy az eltelt években a nagyközönség akarva-akaratlanul is kiművelődött a témában. Történetét az emberek szemének a felnyitására hegyezi ki a képregényhősöknek az ő felfogásában továbbra is rejtett világára, amibe úgy belebonyolódik, hogy elsikkadnak azok a karakterek, akikről szólnia kellene. David Dunn, de még ősellensége, a film címszereplője, Elijah Price / Mr. Üveg (Samuel L. Jackson) is csupán elhanyagolt fogaskerekek ebben az önmagáért ketyegő óraműben. A több, mint két órás történet javában az egyedüli dolguk, hogy arra várjanak, végre csinálhassanak valamit. James McAvoy már a Széttörve során az önparódia határán egyensúlyozott. Egy hordányi személyiséggel rendelkező sorozatgyilkosként úgy váltogatta az eltúlzott karaktereket és akcentusokat, mint egy kabarészínész, igaz tette ezt rendkívül szórakoztatóan. Az Üvegben ott folytatja, ahol a Széttörvében abbahagyta, feldobja a filmet, amikor csak tudja, azonban már sehol sincs az a fenyegetés és titokzatosság, mely korábban súlyt adott a jelenlétének.

glass-4.jpg

Shyamalan lelkesen illesztgeti bele A sebezhetetlen és a Széttörve közös folytatásába az előbbi kivágott jeleneteit, sőt még azt is kitalálja, hogy a sorozatgyilkos apja ugyanazon a vonaton utazott, amit Elijah kisiklatott, de minél jobban erőlködik a film annál kevésbé áll össze. Sovány vigasz, hogy mindjárt az első húsz percben egymásnak ereszti David Dunnt a Szörnnyel, a skizofrén sorozatgyilkos izomkolosszus személyiségével. Az amúgy korrektül kivitelezett összecsapásnak egy pszichológus (Sarah Paulson) vet véget, aki rövid úton diliházba csukatja őket. Az Üveg innentől kezdve úgy leül, hogy már az eseményértékkel bír, ha valaki egy nagyobbat sóhajt. Shyamalan olyan jól elvan magában, hogy eszébe sincs előremozdítani akár egy tapodtat is a történéseket. A doktornő elkezdi azt magyarázgatni a szereplőknek, hogy ők valójában nem képregényhősök, ami rávilágít arra, hogy Shyamalan mennyire nem gondolta át trilógiazáróját. Kezdjük azzal, hogy egyedül Elijahnak volt az a mániája, hogy a képregények a valóság lenyomatai, ő pedig egy ennek megfelelő főgonosz. Az orvos tehát egy olyan téveszméből akarja kigyógyítani a többieket, amiben nem is szenvednek. Ez az ötlet akkor működött volna, ha Shyamalan az Üveget Elijah saját filmjeként készíti el. Persze érdekesen hangzik, hogy tán mind csak képzelik, hogy különlegesek, de két film után, melyek arról szóltak, hogy bizony azok, nem tudom Shyamalan ezzel kit akar hülyíteni. Maga a szituáció se újdonság. Az Ash vs Evil Dead egy epizódja is sokkal okosabban játszott el a saját identitásában elbizonytalanodó hős gondolatával.

glass-7.jpg

Az Üveg egyszerre tartja tudatlannak és ostobának a közönségét. Shyamalan úgy bánik velünk, mintha a kilenc éves, autista unokaöccse volnánk. Éppen csak odáig nem megy el, hogy feliratot mellékeljen a saját szín-szimbolikájához, illetve várjunk csak, egy ponton még ezt is megteszi. Naivan azt hittem, hogy Shyamalan legalább a saját karaktereit tiszteli, de a harmadik felvonásban kiderült, hogy őket se. Miután a film középső szegmense elment azzal, hogy Elijah a zombit játssza és végre összefog a Szörnnyel, hogy a diliházból elszökve megmutassák a világnak, képregényhősök már pedig léteznek, Shyamalan elkezd ingerelni a nagy leszámolás ígéretével. Persze tudhattam volna, hogy nem bírja megállni, hogy róla szóljon a mese! Az Üvegben senki és semmi nem számít, csak ő, ahogy bebizonyítja, hogy még mindig a csavarok mestere. Ebben a szellemben úgy siklatja ki a filmjét, hogy azt még David Dunn se élheti túl! Az esőkabátos oltalmazó párját ritkító megalázottsággal távozik a színről egy pocsolyába fullasztással, Shyamalan pedig sietve utána küldi Elijah-t és a Szörnyet. Helyettük kapunk egy titkos társaságot, aminek a célja, hogy elrejtse a különleges képességű embereket a világ elől! Hogy miért? Hát azért! Shyamalan tényleg egy zseni. Amikor már azt hittem, hogy ennél nincs lejjebb, ő bebizonyította, hogy mégis.

glass-6.jpg

Az Üveg a végére azzá a tipikus Shyamalan agymenéssé válik, ami túl sokat hisz magáról. A rá jellemző mesterkélt párbeszédekből addig se szenvedtünk hiányt, de egy ponton túl ritkaságszámba megy bárminemű természetes, emberi reakció. Ahogy a szkeptikus pszichológusról lehull a lepel, úgy veszíti el az összes értelmes motivációját is. Az egész, hajánál előrángatott titkos társaság nemkülönben, mely annyira titkos, hogy minden tagnak jól beazonosítható jelzés van a csuklójára tetoválva. Shyamalan ész nélkül merül el a hatásvadászatban és szünet nélkül kontráz rá egyik baromságra a másikkal. Röhögnöm kell, ha arra gondolok, a következetesen csak nyilvános éttermekben összegyűlő titkos társaság minden egyes alkalommal arra vár, hogy az utolsó hétköznapi vendég is távozzon csak, hogy végre rátérhessen a napirendre. Nem kevésbé nevetséges az az elképzelés, hogy egy Youtube-videóval győzik meg a világot a szuperhősök létezéséről. Nagy kár ezért a filmért, mert néha felsejlik benne az a potenciál, melyet elveszteget. A megint alvajáró Bruce Willist leszámítva a színészek igyekeznek azzal a kevéssel dolgozni, amit Shyamalan a kezükbe ad. Spencer Treat Clark és Anya Taylor-Joy visszatérésének akár haszna is lehetne, ha jórészt nem csak tölteléknek használná őket. A befejezésnél Shyamalan érezhetően nagyon elégedett magával. Szinte látni, ahogy várja a gratulációkat. Elkeserítő, hogy fel se tűnt neki, filmjével nem szépen összeállt az, amit addig építgetett, hanem otrombán összedőlt.

ÉRTÉKELÉS: 40%

A bejegyzés trackback címe:

https://filmekapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr9614821536

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dan da Man 2019.05.15. 07:52:14

Kedves György!

Ne keverje össze a privát preferenciáit az objektív kritizálás művészetével. Jelenleg ugyanis OBJEKTÍVE rosszul ítéli meg ezt a filmet. Rosszul lát célokat, szándékokat, alkotói elképzeléseket, aminek oka feltehetően az, hogy elhomályosítja látását a "kanti szemüveg".

Ezzel a filmmel objektíve messze nincs annyi gond, mint amennyit Ön a savba mártott billentyűzettel felró neki. És azok sem feltétlenül azok, amiket megnevez.

Jómagam maximálisan utálom a művészetet és a művészkedést, de egy alkotásnál (akár művészeti, akár kommersz) mindig igyekszem megvizsgálni az alkotó elképzelését a kész termék mögött. És ahol Ön "ego"-t emleget, ott sokkal praktikusabb lenne "célokról", "szándékokról" beszélni. Ezek pedig egyértelműen nem azok, amelyeket Ön említ.

Szóval eggyel szerényebben! Ne essen a kritikusok legnagyobb hibájába. Roger Ebert-öt azért szerették az olvasók és az alkotók is, mert elemzéseiben nem csak a saját nézőpontját és ízlését osztotta meg, hanem a film elkészülésének körülményeit, és az alkotó szándékait is elemezte. És így végül egy objektív képet szolgáltatott, egy szubjektív vélemény helyett.

Persze értem, hogy ez egy blog - de Ön dönti el, hogy egy "megmondó-ember" blogja lesz, vagy egy "gondolkodó emberé".

További sok sikert!

Lazók György · https://filmekapolcrol.blog.hu/ 2019.05.15. 09:42:52

@Dan da Man: Egy filmnél, ami ennyire félremegy ott szerintem nincs helye a finomkodásnak. A kemény kritika nem összekeverendő a szubjektívvel. Az Üveg objektíve rossz. Még a legelnézőbb mércével, egyéni ízléstől és nézőponttól függetlenül is az. Azt, hogy Ön szerint hibásan látom, elfogadom, még úgy is, hogy a filmet illetően semmivel nem támasztotta alá a véleményét, mindösszesen a kritikát / kritikust illette kritikával.

David Sumner 2019.05.16. 20:10:54

@Dan da Man: A kritika szubjektív műfaj, lévén a recenzált film értékelése részben a szerző elvárásaiból, preferenciáiból fakad, másrészt nem árt, ha ez a szándék hozzá is simul egy másik törekvéshez, amiről a kommentedben is szó esik. Vizsgáljuk meg, mit akar elérni a film, abból mennyit teljesít, vagyis - lévén sosincs 2 ugyanolyan darab - mennyire hiteles az adott mozi a saját kis világán belül. Igazából nem is értem, miért kifogásolod a szubjektivitást, mert a művészet eredendően az, akkor is, ha a hölgy vagy úr múzeumba megy festményeket szemrevételezni, könyvtárba olvasni, esetleg divatáruházba cipőt vásárolni. És ezzel rögtön meg is bukik az objektivitásról szóló eszmefuttatásod.

Azt hittem, ez evidencia és kár, hogy tényleg magyarázni kell, pláne a kanti szemüveg után. Nem is akarom ezt tovább ragozni, meghal egy beszélgetés, ha már erre sem jössz rá.

David Sumner 2019.05.16. 20:14:43

@Dan da Man: Roger Ebert az olvasók barátja volt, igazi filmrajongó, ld. az E/1-ben írt, személyes hangvételű cikkeit és ez az irányzat máig sem halt ki az amerikai filmkritikában, elég pl. David Ehrlich és jó pár kortárs tollnok cselekményrészletező, ironikus röpkéit, amik nem biztos, hogy jó irányt jelentenek, de kis odafigyeléssel ezek az arcok még mindig el tudják rejteni a lényeget a szövegükben és nekem jó buli (rólad nem tudok), hogy míg olvasom őket, el is tudnak lazítani. Egy Criterion vagy BFI-esszé analitikusabb, az érem másik oldala, de a szakértelmük révén hasonlóan remek élményt adnak.
süti beállítások módosítása