A romantikus vígjátékok bajnoka egykor Meg Ryan volt, ám ez legalább annyira jelentett átkot a számára, mint áldást. Az 1989-es Harry és Sally megszerettette őt a nagyvilággal, egyben egy életre beskatulyázta ugyanabba a szerepkörbe. A műfaj a fénykorát élte ebben az időben, azonban Ryan törzsközönsége se bírta már azt a sűrűséget, mellyel ontotta magából a romantikus vígjátékokat. Azt még kevésbé tolerálták, amikor Ryan mással próbálkozott, mint a Hús és vér vagy A bátrak igazsága. A negatív reakciók visszaüldözték őt az előírt formula szerint készülő romkomokhoz, melyek egyre ritkábban tudtak megfelelni mind az anyagi, mind a tartalmi elvárásoknak. Ebben az ördögi körben készült el Lawrence Kasdan alkotása, a Francia csók is, ami pedig komoly lépcsőfok lehetett volna Ryan karrierjében. Ez volt az első filmje, amiből producerként is kivette a részét, ám a független gyártásban készült produkció csupán nemzetközileg keltett némi visszafogott feltűnést. A Francia csók hamar beleszürkült Meg Ryan habkönnyű semmiségeinek sorába - jobbára csak egy régi slágert feldolgozó betétdalára szoktak emlékezni -, most viszont, hogy a romantikus vígjáték is egy lett a haldokló zsánerek között, Kasdan rendezését is érdemes újra mérlegre tenni.

A filmmel Meg Ryan biztosra akart menni, így hát ugyanazt a kissé habókos, de a lelke mélyén szerelemre vágyó szomszéd lányt játssza, akit az esetek túlnyomó többségében szokott. Kate előre eltervezte az egész közös életét jövendőbelijével (Timothy Hutton - Átlagemberek), ám a repüléstől való félelmét képtelen legyőzni, ezért barátja egyedül utazik el a szerelem városába, Párizsba. Itt aztán megtörténik, amitől igazából tartania kellett volna: Charlie összejön egy bombázóval. Kate a hír hallatán erőt vesz magán és repülőre száll, hogy visszaszerezze a vőlegényét. Pechjére a gépen mellé ültetik Lucöt (Kevin Kline), aki pont olyan pimasz és gátlástalan amilyennek Kate a franciákat elképzelte. A sumák tolvaj úgy felhúzza, hogy még a fóbiájáról is megfeledkezik egy időre. Luc arra használja Kate-et, hogy a tudomása nélkül átcsempésszen a vámon egy értékes nyakláncot, ám mikor a nőt kirabolják, együtt erednek a zsákmány, később pedig a hűtlen vőlegény nyomába.

A Francia csókot rendező Lawrence Kasdan ekkor már túl volt a legjobb évein. Ahogy kortársa, Rob Reiner, korábban egymás után jött ki a klasszikusokkal a legkülönbözőbb műfajokban. Előző filmje, a nagyot bukott Wyatt Earp kimerítő forgatása után afféle fizetett szabadságként vállalta el Meg Ryan újabb romkomjának a levezénylését. Annak ellenére, hogy kivételesen nem ő írta a forgatókönyvét, a keze nyoma ott van a Francia csókon. Kasdan alkotásaiban közös, hogy a karakterek rendkívül élőek. Előttünk tárul fel és formálódik a személyiségük hol drámain, hol humorral. Kasdan bravúrja az a természetesség, ahogy vegyíteni tudja a kettőt. Mélyre ás, közben pedig még szórakoztat is, ám ebben az esetben inkább az utóbbi mellett teszi le a voksát. A Francia csókot író Adam Brooks ugyan partnere abban, hogy jól megjegyezhető figurákkal töltsék meg a történetet, a hangsúly a bevált recepten van a másikat először ki nem állható, majd mégis fokozatosan egymásba szerető párosról. Mindkét főszereplőnek megvannak a maga jellembéli hiányosságai, de Brooks és Kasdan elérik, hogy hozzájuk egy szerethető, emberi arc társuljon.  

Jogosan merül fel, hogy Lucöt miért nem egy francia játssza? Nos, a terv az volt. A szerepet Gérard Depardieu-nek szánták, ám miután Kasdan beszállt a projektbe, rövid úton átpasszolta azt kedvenc színészének, Kevin Kline-nak. A vígjátékok terén igencsak jártas Kline-nak elég néhány másodpercet a vásznon töltenie, hogy meggyőzön, Kasdan jobban nem is dönthetett volna. A gesztikulálása, a járása és az akcentusa oly mértékben tökéletes, hogy már szinte franciább egy született franciánál! Kline eltalálta azt a határmezsgyét, ahol egyes jellemvonásokat és sztereotípiákat komikusan felnagyíthat, de nem esik bele abba a csapdába, hogy egy francia karikatúrája váljék belőle. Kasdan nem könnyítette meg a dolgát és olyan nagyágyúkat rakott mellé, mint Jean Reno és Francois Cluzet. A két színész rajongói lehetnek egyedül kissé csalódottak. Megvannak ugyan a pillanataik, de akár csak Timothy Hutton, háttértáncosok csupán a film elsőszámú sztárjainak árnyékában.

Meg Ryan tüneményes, mint rendesen. Kiszúrhatóak a manírok a játékában, ám olyan bájosan képes előadni őket, hogy nincs okunk a panaszra! Adam Brooks bőséggel adagolja az adok-kapokot közte és Kline között, ezért veszít is a film a lendületéből, amikor egy időre szétválasztja őket. Nem lehet nem észrevenni, hogy a nyaklánc csak egy közönséges MacGuffin, ami egyedül arra van, hogy együtt tartsa a két főszereplőt! Mint a legtöbb romkomban, a történet hamar véget érhetne, ha akár a férfi, akár a nő bevallaná, hogy mit érez a másik iránt. A szükséges időhúzó játékból az alkotók egy ideig képesek előnyt faragni. A film legromantikusabb pillanatai fakadnak abból, ahogy Kline és Ryan kerülgetik egymást. A zsonglőrködés azzal a nyilvánvaló ténnyel, hogy szerelmesek, mégse mondják el csak mert még nincs itt az ideje, a végkifejletben válik túlzottan átlátszóvá. Cserébe Kasdan megkímél minket a kötelező nagyjelenettől és szimpatikus egyszerűséggel varrja el a szálakat.

A magyar szinkronról szólva, az egyedüli, amit mondani tudok róla, hogy nem szabad vele nézni a filmet! Rontja az élményt. A Francia csók abból az időből való, amikor még a rutintempóban készült alkotások között is gyakorta akadtak minőségi, jól megcsinált filmek. Érdemes megjegyezni, hogy ez volt Az ördögűző hírneves operatőrének, Owen Roizmannak az utolsó mozija. Nem véletlen, hogy a filmre öröm ránézni, a képeiről egy régimódi profi gondoskodott. Miután a leghíresebb tájakon, Párizstól Cannes-ig forgatták, egy komplett francia nyaralásban van részünk! A film a turisztikai ajánló jellegébe csempész némi iróniát. A Kate figyelme elöl folyton elszökő Eiffel-torony, Luc fintorgása az elbűvölő borvidékre humorral dicséri az ország szépségeit. Ha a Francia csóknak van előnye Meg Ryan népszerűbb romantikus vígjátékaival szemben, hogy nincs úgy ronggyá nézve. Fel lehet fedezni, miképp kisebb hibáit, egyenetlenségeit is könnyen meg lehet bocsájtani! Nem egy Szerelem hullámhosszán, de Meg Ryan és Kevin Kline remek párosának, valamint Lawrence Kasdan hozzáértő rendezésének köszönhetően megvan a maga varázsa.

ÉRTÉKELÉS: 80%