Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Filmek a polcról

A hosszú búcsú (1973)

2019. október 21. - Lazók György

long-1_1.jpg

Nincs még egy olyan nevezetes magándetektívje az amerikai krimiirodalomnak, mint Philip Marlowe. Alakjában egyesül az összes tulajdonság, melyet kötni szoktunk a szakma képviselőihez. Ellentétben európai kollégáival, Marlowe a legkevésbé se úri nyomozó, és nem is akar az lenni. Konokul ragaszkodik a saját elveihez és ezen nincs az a pénz vagy nő, aki változtatni tudna. Az 1953-ban megjelent Hosszú búcsú a hatodik regénye volt Raymond Chandlernek, melyben Marlowe volt a főszereplő. Bár ezzel nem minden kritikus értett egyet, Chandler a legjobb művének tartotta. A '40-es években Hollywood felfedezte magának a szerzőt, forgatókönyvíróként is több klasszikus elkészítésében közreműködött, azonban 1959-ben bekövetkezett halálával egy időre a filmipar megfeledkezett a munkásságáról. A nagy reményekkel indult, de nem túl jelentősre sikerült A kicsi nővér után, amiben James Garner alakította Marlowe-t, a kísérletező kedvű rendező, Robert Altman (M.A.S.H.) volt az, aki új életet lehelt a megporosodott magánszimatba sajátos adaptációjával.

Ha azt mondanám, hogy A hosszú búcsú nem valami hűséges Chandler könyvéhez, azzal az eufemizmus eddig nem ismert mélységeibe szállnék alá. A forgatókönyvet író Leigh Brackett hiába volt társírója a legtöbbre becsült Marlowe-filmnek, a Hosszú álomnak, ezúttal olyannyira eltávolodott az alapműtől, hogy a karakterek is csak a nevükben emlékeztetnek könyvbéli önmagukra. Míg a regény Marlowe és a történet kulcsfigurájának, Terry Lennoxnak a megismerkedésével kezdődik, a film elején már régi barátok. Lennox se az a megtört háborús veterán, a baseball sztár Jim Bouton megformálásában leginkább egy selyemfiúra emlékeztet. Mikor beállít Marlowe-hoz (Elliott Gould) azon nyomban egy hatalmas szívességet kér tőle. Állítása szerint adósságai miatt el kell hagynia az országot és megkéri, hogy juttassa el Mexikóba, amit Marlowe a legnagyobb természetességgel meg is tesz. Hazatérésekor két rendőr várja, akik közlik vele, hogy Lennox megölte a feleségét, őt pedig a szökésben való segédkezéssel vádolják. Magándetektívünk nem hisz a cimborája bűnösségében és mikor frissen elvállalt ügye egy eltűnt íróról (Sterling Hayden) összekapcsolódást mutat Lennox esetével, elhatározza, hogy tisztázza időközben öngyilkosságot elkövetett barátja nevét.

long-2.jpg

Felsejlenek olykor pillanatok, fordulatok, sőt konkrét mondatok is a regényből, de a stílus nem is lehetne távolabb Chandler könyvétől. Nem állítom, hogy a film rosszabb, csupán azt, hogy merőben más. Chandler nem távolodott el azoktól a műfaji toposzoktól, melyeket részben ő teremtett meg, Altman és Brackett viszont már azzal eltérő légkört teremtenek, hogy a '70-es évek Los Angelesében mesélik el a történetet. A könyvben is előfordult, hogy Marlowe-t átverték vagy, hogy rossz nyomon járt, azonban A hosszú búcsúban már egyenesen baleknak tűnik. Egy vesztes, akit nem olyan nehéz átejteni. Erre erősít rá Elliott Gould is, aki elvarázsolt, komikus modorban játssza őt. Tökéletesen jellemzi a filmbéli Marlowe-t, ahogy a nyitányban éjnek évadján képes elmenni a boltba, hogy megvegye a macskájának a kedvenc eledelét, majd miután nem kapja meg, odahaza áttölti a jobb híján vett konzervet a régi dobozába annak az esélye nélkül, hogy a hálátlan kis dög értékelné a gesztust. Gould egy utánozhatatlan jelenség a filmben. Bármit tesz, azt olyan gesztusokkal és arckifejezésekkel csinálja, amikre egyedül ő képes. Mindig is kedveltem, és ez talán a legjobb alakítása. Úgy tűnhet, hogy átmarháskodja a filmet, ám a tekintete arról árulkodik, hogy Marlowe korántsem annyira vidám fickó, mint mutatja, és, ha kell, tud hideg és kemény lenni. A befejezés után könnyen támad az embernek az az érzése, hogy végig álarcot viselt, és az az igazi énje, melyet akkor villant meg, amikor gondolkodás nélkül elsüti a ravaszt.

long-3_1.jpg

Chandler művének klasszikusságából adódóan A hosszú búcsú felveti a kérdést, szabad-e ennyire eltérni az alapműtől? Azelőtt leszögezném mielőtt megkísérelném ezt megválaszolni, hogy a változtatásnak sajnos komoly ára van. Kiválóan megírt fordulatok és karakterek mentek a levesbe. A hiányuk akkor is megmarad, hogy van, ami kárpótoljon. Egy könyv filmre alkalmazásának persze nem feltétlen az a célja, hogy egy az egyben ugyanazt az élményt nyújtsa. A rendező Robert Altmant például a rejtély megoldása, a jó öreg "ki a hunyó?" tippelgetés érdekli a legkevésbé. Amíg Chandler beveti az összes fogását, hogy elterelje a figyelmünket és csavarjon egyet a történeten, amikor már azt hisszük, hogy tudjuk ki a tettes, addig Altman mindjárt a főcím alatt rávezet az igazságra. A hosszú búcsú az ő megközelítésében nem arról szól, hogy ki követte el a gyilkosságot és miért, hanem sokkal inkább jellemtanulmány egy emberről, aki pont abban kénytelen csalódni, akiért bármit megtenne. Marlowe-t a filmben a Lennoxhoz fűződő barátsága határozza meg. Ez készteti cselekvésre, egyébként sokkal inkább sodródik az eseményekkel, mint befolyásolja őket.

A hosszú búcsút lehet vitatni adaptációként, azonban azt már jóval nehezebben, hogy Altman egy remek filmet készített. Ez pedig a lényeg, nem igaz? Az alkotók fogták Chandler történetét és annak alapjaiból gondosan felépítették a sajátjukat, létrehozva egy tőle eltérő, sőt némely elemében jobb művet. Minden jelzőnél beszédesebb, hogy a film legerősebb jelenetei teljességgel saját kútfő termései. Az a rész, amiben az inkább rendezőként ismert Mark Rydell megbünteti a barátnőjét sokkolóbb a regény akármelyik lapjánál. Ahhoz képest, hogy a film mennyivel több humorral operál jóval lehangolóbb a könyvnél. Aki ott megbűnhődik, itt mind megússza, egy szimpla pofon pedig képes megsemmisíteni a megmaradt önbecsülést. Leigh Brackett vadonatúj befejezése adja meg egyedül a várt elégtételt, melybe Altman is úgy beleszeretett, hogy a szerződésében kikötötte a megváltoztathatatlanságát. A film mást tesz meg gyilkosnak, ám ugyanúgy Marlowe és Lennox barátságának a halálával tesz pontot a történetre, ahogy Chandler. A végeredmény két egymással rokonságból álló, de homlokegyenest eltérő egyéniséggel bíró alkotás. A magam részéről örülök neki, hogy emiatt a film megnézése után is érdemes elolvasni a könyvet és fordítva. Az előbbit már csak azért is, hogy a szótlan verőemberként feltűnő, fiatal Arnold Schwarzeneggert láthassuk bajusszal.

ÉRTÉKELÉS: 80%           

A bejegyzés trackback címe:

https://filmekapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr7115244078

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

David Sumner 2019.10.22. 23:07:33

Több síkon is működik a film, ami szerintem Altman legnagyobb mesterműve. Kurva nagy riposztokat oszt ki a '70-es évek értékválságában leledző, kifelé csillogó, de valójában lepukkant és üres Los Angelesének, amire jó pár parodisztikus pillanatkép ráerősít, ilyenek a macskaeledel-vásárlás és a topless-jóga. Nos, itt van ez a kaleidoszkopikus közeg, ami nem kicsit lesz majd ismerős később a Nashville-ből és a Rövidre vágvából (esetleg a PTA-féle Magnóliából), szintén ugyanazért, hogy a rendező kimondhassa: itt nincs célirányos haladás, a főhős egy lúzer, aki hiába adja a tököst, valójában egy töketlen, maszkulinitástól fosztott wannabe-magándetektív, ráadásul ha már Altman, tőle pl. rohadtul nem idegen a műfajparódia sem, ahogy a M.A.S.H. háborús szatíra, úgy A hosszú búcsú egy csellengő, hosszas, jelentéktelen szcénákkal teli noir-antitézis, legalábbis, ami a régi műfaji kódokat illeti. Mert amikor kiderül, hogy SPOILER!!! Terry Lennox a hunyó SPOILER!!!, az bizony vérkomoly hangnemváltás és mivel előtte megkaptad Marlowe-t, aki előtt a kedvenc írója is leszerepel, válogatott hülyék veszik körül (ld. a kistermetű, vinnyogó és ezt brutalitással kompenzáló Augustine-t), érzed, mekkora súlya van egy barátság végének - ez egyébként nem is olyan ritka toposz egy noirban. Ez veszteség, halál, biztos pontok kiiktatása, vagyis olyan szál, ami közel áll a fekete filmek narratívájához. Az csak Altman tökösségét dicséri, hogy egyszerre tudta parodisztikusan és viccesen is ábrázolni ugyanazt a közeget, ami 1. baszódik el 2. ennek megfelelően idiótákat termel, ami alól Marlowe sem kivétel, legalábbis, ami az önszervező képességei elvesztését illeti (vö.: Arthur Penn: Éjszakai lépések, Robert Aldrich: Hustle, Polanski: Kínai negyed, Guercio: Motoros zsaru). Demitizáló film A hosszú búcsú, hősteleníti Chandler figuráját (a regényben sem volt mindig bálványozva), amilyen kusza a bűnügy, olyan ingatag a világ is, amiben a főszereplő él. Tipikusan '70-es évekbeli, minden ízében pesszimista, ugyanakkor ironikus film, akkor még lehetett ilyet csinálni a stúdiórendszerben, ma nem vagy egy szupergonosz (Joker) kell hozzá.

És nehogy már egy ilyen súlyosan hagyománsértő remekművet ne dicsérjek pont én és maradjon zéró kommentes.

David Sumner 2019.10.22. 23:13:47

@David Sumner: Ááá, ezt nézném: theplaylist.net/elliott-gould-steven-soderbergh-long-goodbye-altman-20190930/ Ma _egyáltalán_ nem ilyen filmekhez gyártanak folytatást, egy poszt Mint a kámforos Soderbergh, aki köztudott műfajturista meg akár csodát is művelne a sztorival.

Lazók György · http://filmekapolcrol.blog.hu/ 2019.10.23. 06:44:51

@David Sumner: Ezt a folytatást én is megnézném, bár Soderbergh egy ideje nem a régi. A Logan Lucky óta az az érzésem mintha csak unaloműzésből filmezne.

David Sumner 2019.10.23. 11:41:46

@Lazók György: Az mondjuk tényleg kár, hogy mint rengetegen, ő sem tud visszavonulni, de még a kevésbé kísérletező vagy destruáló műfaji revízióira, így a Logan Lucky-ra is mondanám, hogy teljesen más film, mint napjaink hollywoodi termése, pl. amilyen egyszerre dörzsölt és flúgos antihősökkel dolgozik abban a moziban, az tényleg inkább a '70-es éveket idézi (vagy akár A hosszú búcsút, nem fekszik le a mai - oké, kimondom - Marvel-trendnek. Ezért is készült független cégnél. Soderbergh-től egyébként szerintem az Unsane kiváló feminista pszichothriller lett a szerelmi megszállottságról (eléggé a '80-as, '90-es évek erotikus vagy suspense thrillerjeit idézi, S. Soderbergh szerencsére a mid-budgetek hozná vissza, csak a mainstream ezt nem hagyja neki vagy csak ritkán, ld. Fertőzés), és még ha nem is alkot újabb szex, hazugság, videót, de egy ilyen outsidernek még a baklövései is izgibbek. És az meg elég sokat elárul a mai amerikai moziról, hogy a Behind the Candelabra, ami egy remek, nagyon gyengéd és érzékeny queer film, konkrétan nem kellett egy kurva stúdiónak sem és az HBO-nál kötött ki.

Lazók György · http://filmekapolcrol.blog.hu/ 2019.10.23. 12:46:16

@David Sumner: A Logan Lucky és az Unsane valóban mások, mint a mai filmek, de ez önmagában szerintem még kevés. Az persze lenyűgöző, hogy Soderbergh akár a telefonjával is stílusosabb kiállású filmet forgat, mint az új generáció száz millió dollárból. Más részről annál bosszantóbb, hogy a kiérződő szakmai hozzáértés ellenére megmaradnak rutinmunkáknak, amik itt-ott megpiszkálják a műfajukat, de jobb esetben is csak egy-két pillanatra tudnak bármi igazán érdekeset hozzájuk tenni. Ami a nagy stúdiókat illeti, azok mindig is fosósak voltak. Ha például nem lett volna az Orion meg a Carolco, Paul Verhoeven se vetette volna meg a lábát soha a büdös életben Hollywoodban!

David Sumner 2019.10.23. 15:10:25

@Lazók György: Rutinmunkának már csak azért sem nevezném őket, mert azoknak pont nem sajátjuk a műfajuk piszkálása, míg a Logan Lucky egyrészt mert déli tahókat szerepeltetni egy caperben, akik nem is biztos, hogy annyira azonosulásra méltó hősök, hanem egyszerű underdogok, vagyis nem célirányos hősök, mint a rutinmunkák főszereplői, plusz ott van az Unsane, amely teljesen más irányt vesz egy szimpla elmegyógyintézetes thrillernél és inkább feminizmussal vagy toxikus maszkulinitással foglalkozik egy nem várt fordulat segítségével. Leginkább ezért mások és ezért is tudtak csak független filmek maradni. Verhoeven egyrészt készített más stúdióknak is (Sony), de ha őt kiveszem a képletből, Friedkin, Fincher (ő nem maradhat ki), Kubrick, Mann vagy akár Malick is készítettek egyéni hangú filmeket úgy, hogy közben a stúdiónak dolgozhattak közepes pénzből. Én erről a tendenciáról beszélek, ami ma egyre jobban szűkül meg persze a '70-es évek hősábrázolási örökségéről, de azon már túlléptünk.

David Sumner 2019.10.23. 15:19:47

@Lazók György: 12 éve még rendben volt Zodiákust készíteni 65 millióból, és azt is meg lehet nézni, mely gyártó cégeknél: www.imdb.com/title/tt0443706/companycredits?ref_=tt_dt_co, aztán ott van a Holtodiglan, amely már jócskán a szuperhősláz közepén készült 61 millióból, ott is van A-listás stúdió (www.imdb.com/title/tt2267998/companycredits?ref_=tt_dt_co), de említhetném a szintén mid-buget, eredeti, elgondolkodtató és természetesen anyagilag bukott Ad Astrát, szintén a Foxtól.

A Robotzsaru, Az emlékmás és az Elemi ösztön mini majoröknél készültek.

Lazók György · http://filmekapolcrol.blog.hu/ 2019.10.23. 16:11:53

@David Sumner: Nekem az a benyomásom, hogy Soderberghnél a kísérletezgetés rutinná változott. Már csak amolyan passziószerűen, nagyobb célok nélkül játszadozgat a filmkészítési technikákkal meg a műfajokkal, és ennyi. Az Unsane-nek egyetlen egy kiemelkedő jelenete van szerintem. Amikor a csaj a szerelmét bizonygató zaklatónak szegezi, hogy fogalma sincs milyen ember ő. Egyébként egy abszolút feledhető és már nagyjából a bemutatáskor el is feledett thriller. Ami Verhoevent illeti, a filmek melyek őt népszerűvé tették az említett stúdióknál készültek, csak jóval később dolgozott közvetlenül a Sonynak.

Lazók György · http://filmekapolcrol.blog.hu/ 2019.10.23. 16:22:32

@David Sumner: A Robotzsaru Orion, Az emlékmás meg az Elemi ösztön pedig a Carolco produkció voltak. Az utóbbi kettőnél a Sony csak az amerikai forgalmazó volt. Ettől függetlenül természetesen a nagy stúdiókból is kerültek ki bevállalós filmek, ezen nem is érdemes vitatkozni, ahogy azon se szerintem, hogy a kockázatosnak ítélt alkotásokhoz mindig is nehéz volt támogatót találni.

David Sumner 2019.10.25. 19:08:58

@Lazók György: Nem. A Robotzsaru, Az emlékmás és az Elemi ösztön gyártó stúdiói mini majorok, közük sincs a Sonyhoz, a Starship Troopersnek és az Árnyék nélkülnek van. A kockázatos projektek pedig megoszlottak: volt, ami kerülhetett stúdióhoz, volt, ami nem, de most már egyre kisebbre nyílik az olló, egyszerűen azért, mert jóformán stúdióhoz nem juthatnak el, csak nagyon szerencsés esetben.