Tom Cruise és Nicole Kidman alkotta a '90-es egyik, ha nem a leghíresebb, sztárpárját. Miután összejöttek a Mint a villám forgatásán, még ugyanabban az évben, 1990. decemberében házasságot is kötöttek. Minden szép és jó volt azt az apóságot leszámítva, hogy a kapcsolatukat elindító produkciót közel se fogadták azzal az üdvrivalgással, amivel a frigyre lépésüket. Sebaj, a következő majd jobb lesz! - ahogy mondotta volt Ed Wood is, és azon nyomban elkezdtek nézni egy újabb közös film után. Meg is találták a nekik való projektet az akkor még az "Ír történet" munkacímen futó Túl az óperenciánban. A Willow alkotóinak, Ron Howardnak és Bob Dolmannak a forgatókönyve egy valós eseménybe, az 1893-es földfoglalási versenybe helyezett bele egy szerelmi történetet. Míg Howard a Lánglovagok készítésével volt elfoglalva, Dolman átírta a sztorit az új kívánalmaknak megfelelően, mely egyre csak duzzadt. Cruise és Kidman a nászútjuknak nevezték a film forgatását, azonban a mézeshetek végén egy újabb kudarccal gazdagodott a pályafutásuk.

Tom Cruise egy Joseph Donnelly nevű ír parasztfiút játszik, aki betör egy földesúrhoz, hogy bosszút álljon apja halála miatt. Érdemes megjegyezni, hogy Cruise filmbéli akcentusa akkora vigadalmat keltett a helyiek körében, hogy a Túl az óperenciánt megválasztották az év legjobb nem szándékos vígjátékának. No de vissza a történetre! Joseph összetalálkozik a földbirtokos Amerikáról álmodozó, elkényeztetett lányával (Kidman), aki ártatlanságát féltve lábon szúrja egy vasvillával. Miután az ájult fiút bezárják egy szobába és Shannon egy lopott pillanatban közelebbről is megszemléli Joseph értékeit, arra a következtetésre jut, hogy megtalálta azt, aki segíthet neki eljutni az új világba. Megszökteti hát őt a leányzóba szerelmes intézővel (Thomas Gibson) kilátásba helyezett párbaj végzetes következményei elől. Megérkezésük Bostonba nem alakul zökkenőmentesen. Még a kikötőt se hagyják el, Shannont máris kirabolják, ezért az ír maffia érdeklődését felkeltő Joseph és az egyedül boldogulni képtelen lány kényszerűségből együtt maradnak. Egymás iránti titkolt vonzalmukat a másik kukkolásával és állandó szekálásával élik ki. Joseph fölös energiáit bokszmeccsekkel vezeti le, ám mikor éppen összejönne a pénz, hogy elindulhassanak Oklahomába földet szerezni az élet elválasztja őket. Mikor újra találkoznak, Shannon már az intéző jegyese, Josephnek pedig a nulláról kell indulnia, hogy a sorsát beteljesítve megnyerje a földfoglaló versenyt.

Ellentétben a Mint a villámmal, Cruise és Kidman második közös filmjéről lerí, hogy elsősorban nem azért készült, hogy elszórakoztassa, aki kipengeti rá a mozijegy árát, hanem, hogy a sztárpár extra időt tölthessen el egymással. Adva van egy alapjaiban meglehetősen halovány sztori a szegény fiúról, aki beleszeret a gazdag lányba, amit a kettejük közötti, hosszan elnyújtott évődés húz el. Azt, hogy ennyi édeskevés az üdvösséghez sejtették a készítők is, ám a romantikus eposszá duzzasztott történet többi rétege még ennyire se érdekes. Emelje fel a kezét, akit izgat az ír parasztok sanyarú helyzete a XIX. században! Hát az Amerikát felépítő bevándorlók nyomora és kihasználtsága? Senki? Az baj, mert a közel két és fél órás film nagyobbik részében ezek állnak a középpontban. Ahhoz, hogy nagy nehezen eljussunk a leglátványosabb fejezetéig, a versenyig, még a vasútépítés nehézségeit is kénytelenek vagyunk megismerni. Ezt már a tesztközönség se bírta cérnával, ezért az eredetileg három órásra tervezett alkotásból jó sok részt kivágtak, egyebek mellett ezt a felvonást is megrövidítve. A forgatókönyvet író Bob Dolman gyengéje, nevezetesen, hogy hajlamos a történetet szétálló epizódokra darabolni, ezúttal is előjött. Miután a film kapcsán az ő munkáját szidták a legtöbbet, nem kevesebb, mint tíz évre visszavonulót fújt.  

A Túl az óperenciánt rendező Ron Howard egy seggel próbál két lovat megülni. Egyszerre igyekszik elmondani a rút valóságot az akkori világról és közben egy romantikus mesével kábítani. A baj az, hogy az utóbbi elveszi az előbbi élét, a realisztikus vonal pedig gátolja a filmet a mozgalmasságban és a szórakoztatásban. Howard maga se tud ellenállni a késztetésnek, hogy bedobjon egy kis humort (vagy jobban mondva megkísérelje), ha kell, ha nem. Arra is kényesen ügyel, hogy a szereplők megpróbáltatásai ne legyenek túl szörnyűek. Ez rövid úton langyosságba taszítja a filmet. Vigasztalódhatnánk a két vonzó sztárral, akik remekül elvannak egymással, azonban sokra nem megyünk velük. Bármily furcsa, Cruise és Kidman között alig-alig fedezhető fel az a szikra, ami a Mint a villámban még megvolt köztük. Amilyen boldognak látszódtak az életben épp annyira unalmasak most együtt. Erre rátesz egy lapáttal, hogy Cruise-hoz mennyire nem passzol a parasztfiú szerepe. A film ahelyett, hogy kihozná belőle, amiben jó, nagyító alá helyezi az összes gyengeségét. Az ügyetlenkedés nem az ő asztala, a rendező valamiért mégis úgy gondolta, hogy így kell őt mulatságossá tenni. Kidman szerencsésebb volt. A burokból kitörni vágyakozó úri kisasszony eljátszása egy olyan alacsony léc a számára, amit álmában is megugrana. Lényegesen természetesebb alakítást nyújt akkori férjuránál és karaktere még némi fejlődést is fel tud mutatni.

A filmet néhány jobb mellékszereplője dobja fel. Főképp a Shannon szüleit alakító Robert Prosky és Barbara Babcock csenik el maguknak a figyelmet. A Túl az óperencián legközelebb akkor kerül ahhoz, hogy azzá a romantikus eposszá váljon, amivé szeretne mikor átengedi a gyeplőt John Williams zenéjének. Az a mankója, melyre rendületlenül támaszkodik. Ron Howardnak bár a vígjátékok terén volt ekkor a legnagyobb gyakorlata, a tehetsége ezúttal inkább az akciójelenetekben mutatkozik meg. A bokszmeccsek se rosszak, de a film végi páratlanul nagyszabásúan újraalkotott földfoglaló verseny, amiért megéri végigülni az azt megelőző két órát. Egyszerre megindul többszáz valódi szekér és lovas, a verseny mozzanatait pedig Mikael Salomon operatőr olyan fantasztikusan ragadja meg, hogy azt csak tátott szájjal lehet végignézni. Cruise is végre lendületbe jön. Mikor elkezd vágtatni a tömegben, a filmet majd szétveti az energia. A szárnyalás egész addig tart, míg a szereplők újra kinyitják a szájukat. A Túl az óperencián meg-megmutatja, hogy akár több is lehetett volna belőle, mint a világ legdrágább nászútja, ám a belerakott kisebb vagyon dacára jórészt a jelentéktelenség terhe alatt nyög. Mire eljön a várva várt nagy pillanat régen késő. Cruise és Kidman, ha már egy filmmel ünnepelték meg az egybekelésüket, illett volna törekedniük arra, hogy a végeredmény legalább olyan tartós legyen, mint egy jó házasság.

ÉRTÉKELÉS: 50%