Bár a magyar szinkron sokáig tartotta a jó hírét, az elbaltázott címfordítások már annak elvesztése előtt hírhedté váltak. Bevett módszer volt, ha egy krimi vagy egy akciófilm címével nem tudtak mit kezdeni akkor elé ragasztották, hogy halál vagy halálos. Ezzel a fantáziátlansággal eshetett meg, hogy egy éven belül nem is egy, hanem mindjárt kettő nálunk csak videón megjelent filmet egyaránt a nem sok nívót sejtető Halálkanyarra kereszteltek. A sors fintora, hogy mindkettő ennél többet érdemelt volna. Az elsőt nem más, mint Oliver Stone rendezte, a jelen kritika tárgyát képező filmet pedig az üstökösként feltűnt forgatókönyvíró, Jeb Stuart jegyzi. Neki köszönhetjük a Die Hardot és A szökevényt, melyek nagyágyúvá avatták, ám ezután leáldozott a csillagzata. Az Egy igaz ügy c. thrillere, amiről nemrég írtam, se lett akkora siker, mint várták. Mire rendezői bemutatkozása több elhalasztás után a mozikba került nem csak az ő karrierje jutott gödörbe, hanem a finanszírozásban résztvevő Rysher Entertainment is csődközelbe került, ezzel pedig régóta tervezett alkotásának reszeltek.
Átutazni Amerikát egy sorozatgyilkossal. A sztori ismerős lehet a Kaliforniából, mellyel Brad Pitt próbált kitörni a szépfiú skatulyából, azonban Stuart a Halálkanyar forgatókönyvének első vázlatát még kezdőként, jócskán az említett film előtt írta meg. A '80-as években Robert Duvall, Sidney Poitier és Kevin Bacon főszereplésével tervezték megvalósítani. Ebből lett sok évvel később a Dennis Quaid, Danny Glover és az akkoriban feltűnő Jared Leto fémjelezte színészgárda. Producerként a film mögé a James Cameron oldalán edződött Gale Anne Hurd állt be, aki magában olyan késve elismert műveket jegyzett, mint a Menenkülés Absolomból és a Ragadozók. A forgalmazást magára vállaló Paramount a sorozatgyilkosokról szóló thrillerek keltette hullámba igyekezett benyomni a Halálkanyart, melybe amennyire beleillett úgy ki is lógott belőle. A két szálon futó történetnek csak egyike szól a gyilkos üldözéséről, a másikban egy stoppos (Leto) és az őt felvevő cowboy (Glover) utazását követjük nyomon. A két idegen barátságának az alakulása közben persze az is hamar egyértelművé válik, hogy egyikük a tettes. Személye már a film felénél lepleződik és ugyan ez még odébb van, de inkább előre szólok, hogy én is kénytelen leszek kitérni rá!
Annak, ha egy filmet olyasvalaki rendez, akinek az írásban van több gyakorlata megvannak a maga előnyei és a hátrányai is. Jeb Stuart kiélvezte azt a szabadságot, amit minden a direktori székbe huppanó forgatókönyvíró, így a Halálkanyar nem érzi szükségesnek, hogy vezesse nézőjét, hanem a történet és a karakterek megkapó mivoltára bízza magát. Az, hogy ki az a fiú, akit a film elején elrabolnak csak jóval később derül ki, ahogy a többi összefüggésre is csak fokozatosan derül fény, ezért első blikkre könnyen úgy tűnhet, hogy a történet szálai széthúznak. Mire belép a képbe a Dennis Quaid alakította marcona FBI-ügynök már egy a gyerekrablástól függetlennek tűnő kettős gyilkosság is lezajlik és bevezetésre kerül egy sor újabb szereplő, akikről többet tudunk meg, mint arról, aki elvileg a főhős. Nem mintha zavaros lenne az, ami előttünk zajlik, sőt a Halálkanyaron abszolút érződik, hogy Stuart nagyon jól tudja, hogy mit csinál, csak épp ebbe a film nézőit esetleg nem ártott volna jobban beavatni.
A legtöbb rendező bizonyára az üldöző és a gyilkos közt zajló játszmára helyezné a hangsúlyt, Stuart viszont azzal foglalkozik, hogy apránként felfedje előttünk három fő karaktérnek a valódi arcát. A feladatát különös megszállottsággal végző FBI-ügynökről ekképp tudjuk meg csak lassacskán, hogy az elrabolt fiú az ő gyereke. Dennis Quaid, akinek a pályája megint épp hullámvölgyben volt, szokatlan választásnak tűnhet egy az ő laza egyéniségénél sokkal merevebb fickó eljátszására, ám a karizmatikus színész megoldja a kihívást. Sajnos most jött el az idő a spoilerezésre, amivel rá is kezdhetek Danny Glover dicshimnuszára! Tőle leginkább azt szokhattuk meg, hogy Mel Gibson mellett marháskodik a Halálos fegyver egy folytatásában, ám itt aztán megmutatja, hogy a tárháza ennél jóval szélesebb! Glover közvetlen attitűdjével egy szemvillanás alatt szimpátiát kelt, erre pedig Stuart nagyban épít is, hogy aztán annál élesebb kontraszttal tárja elénk karakterének sötét oldalát. A színész jól ismert önfeledt vigyorát és atyai modorát egy olyan hideg, ragadozó tekintet ellenpontozza, aminek láttán még Hannibal Lecter is nyelne egyet. A hiba csak annyi, hogy ezt jó korán felénk villantja, ezért aztán számítani lehet a fordulatra, hogy ő a hunyó.
Jeb Stuart egy olyan sorozatgyilkost alkotott filmje számára, akitől valóban a frászt lehet kapni. Külön gondot fordított rá, hogy kiemelje mennyire nem számít neki senki és semmi, egyedül a játszmája az FBI-ügynökkel. A Halálkanyar egyik legemlékezetesebb része lesz hát mikor megöli ezer éve ismert cimboráját csak azért, hogy nyomot hagyjon az üldözőjének. Paradox barátsága a Jared Leto alakította magának való stoppossal csak érdekesebbé teszi. Miközben életleckéket ad neki, meggyőzi, hogy higgyen magában, minden igyekezetével azon van, hogy ráterelje a gyanút. Akár az egész film szólhatna kettejükről, azonban mégiscsak A szökevény írójának filmjében vagyunk, ő pedig az adrenalinra hajt, nem a lelki mélységekre. A főszereplők hármasfogatának legkevésbé tapasztalt tagja volt az utóbb Oscart nyert Jared Leto. A rá majdan annyira jellemző feltűnési viszketegség nélkül, fiatalos lendülettel alakítja a felelősség elöl menekülő orvosnövendéket, aki szűken mért bizalmát mások iránt pont azzal ajándékozza meg, akivel a legkevésbé kellene. Leto anélkül veszi át majdnem a főhősnek kijáró titulust, hogy tülekedne érte. Sorsát az író-rendező Stuart nyitva hagyja, amivel azokat, akik megkedvelték a srácot könnyen felbosszanthatja.
A végjátékban megrezzen a léc logikailag a film számára, másrészről egy olyan látványos akciójelenettel kápráztatnak el, mely ezt feledteti. A lezárásnál ott van a levegőben egy komor befejezés lehetősége, ami illeszkedhetett volna ahhoz, ahogy Leto karakterét Stuart magára hagyja, azonban az író-rendező nem meri megvonni tőlünk a katarzist. A nálunk még csak DVD-n sem kiadott film vigaszdíja az Aprics László kezei között létrejött kitűnő videós szinkron. A régi iskola szerint dolgozó szinkronrendező megint pazar szereposztásról gondoskodott. Szabó Sípos Barnabás újfent ideális választás volt Dennis Quaidhez, azonban a szinkron fénypontja Gáti Oszkár hatalmas alakítása Danny Glover magyar hangjaként. Keserédes öröm, hogy egy apróbb mellékszerepben a pótolhatatlan Szabó Ottót ismerhetjük fel, akinek ez volt az egyik utolsó munkája a mikrofon mögött. Jeb Stuart alkotását leginkább a jól megírt krimik rajongóinak tudom ajánlani. Meghökkentő fordulatokra nem érdemes számítani tőle, viszont amilyen ügyesen építi egymásra a történéseket, növeli velük a feszültséget, azon meglátszik a készítője vérébe ivódott hollywoodi profizmus. Stuart karakterközpontúságát egy sor kiváló színész igyekszik meghálálni, köztük R. Lee Ermey és Ted Levine, akik szintén nem a megszokott arcukat mutatják. A Halálkanyarnak akadnak érdes részei, ám mögöttük egy igényesen megalkotott filmet találunk, mely kiérdemli, hogy a szerencsétlenül megválasztott magyar cím miatt ne tévesszék össze a névrokonával.
ÉRTÉKELÉS: 80%
