Az angol Bruce Robinson miután első két filmjével komoly elismeréseket szerzett úgy döntött, hogy csinál egy sorozatgyilkos utáni nyomozásról szóló hollywoodi krimit feltörekvő sztárokkal. Ennek sikerét ugródeszkaként használva kívánta megvalósítani további művészi igényű alkotásait. A témát divatossá tevő A bárányok hallgatnak diadalát látva a Paramount stúdió is pénzt szimatolt és hozzávágta a szóban forgó film teljes költségvetését az író-rendezőhöz, meg egy kis aprót. Andy Garcia lett a megszállott detektív, aki egy szeméttelepen talált kézfejből kikövetkezteti, hogy egy elmebeteg vak nőket gyilkol, méghozzá régóta. Garciát az Aki legyőzte Al Caponét óta próbálta a stúdió befuttatni, aminek a végső próbája lett a Jennifer 8-ra keresztelt film. Hozzá csatlakozott az éppen aktuális üdvöskeként Uma Thurman, a többnyire rosszfiúkat játszó Lance Henriksen és a kiszámíthatatlan szerepvállalásairól elhíresült John Malkovich. Papíron a Jennifer 8 sikervárományos produkció volt, de Robinsonnak rá kellett jönnie, hogy a legjobb terv is be tud dőlni.
Én már csak a videótékák polcán találkoztam a filmmel. Nem tudom, hogy a hazai mozikba egyáltalán eljutott-e, de az biztos, hogy a jegypénztárak Amerikában ritkásan csilingeltek a bemutatásakor. Húsz milliós büdzséjének mindössze a felét hozta vissza a Jennifer 8. A kritikusok, akik addig pártolták Robinsont se lelkesedtek a kommerszbe tett kirándulásáért. A totális bukás olyan mélyen érintette őt, hogy önként száműzte magát a filmiparból közel húsz évre. Csupán Johnny Depp ösztönzésére tért vissza a rendezéshez a még rosszabbul fogadott Rumnapló kedvéért. De hol is siklott félre a Jennifer 8? Talán mutogathatnánk Andy Garciara, aki önmagában sose mozgatott meg tömegeket. Annyiból tényleg elhibázott szereposztásról beszélhetünk az ő esetében, hogy John Berlin nyomozó karakterét egyértelműen egy idősebb fickóra szabták. Konkrétan Al Pacinot célozták meg vele, ami szül is egy furcsa pillanatot, amikor a főszereplő társát játszó Lance Henriksen arról kezd el beszélni a filmben, hogy a majd kicsattanó Garcia bizony benne van már a korban.
Robinson előtt érezhetően a közönség teljeskörű kiszolgálása lebegett. A gyilkossági rejtély mellett itt van hát egy bimbózó románc is a nyomozó és az egyik lehetséges áldozat barátnője, egy intézetben élő vak zenetanár között. Robinson majdnem akkora teret biztosít a kettejük kapcsolatának, mint a nyomozásnak. Egy időre háttérbe is szorítja a szerelmi szál a krimit, azonban alkotónk igyekszik úgy lavírozni, hogy kölcsönösen erősítsék egymást. Az Uma Thurman alakította lány természetesen hát célpont lesz. Bizonyos fokig jól jön, hogy Robinson nem zsánerfilmes. Gyökereiből adódóan legalább annyira fontos neki az emberi kapcsolatok bemutatása, mint a feszültségteremtés, a szereplők közti erős kötelékek ennek köszönhetően tapinthatóak. Garcia barátsága a Henriksen alakította öregedő zsaruval, valamint az utóbbi nejét játszó Kathy Baker sokat nyer ezzel. Garcia nyomozója megkapta a kötelező hátteret ex-feleséggel és alkoholizmussal, ám Robinson van olyan okos, hogy ezt akkor se állítsa a melodráma szolgálatába, amikor a helyzet tálcán kínálja magát.
Azért már kevésbé dicsérhető mind íróként, mind rendezőként, hogy fárasztó műfaji kliséket próbál működésre bírni. Az, hogy a belé szerelmes tanút leszámítva az égadta világon senki nem hisz a főszereplőnek a legbosszantóbb ezek közül. Robinson azt még megindokolja, hogy miért is van így. A nyomozó kívülállóságán túl ott van, hogy a rengeteg pénzt és időt felemésztő ügy egyszer már holtvágányra jutott, mégis azt Robinson a tét fokozásával nem képes kikerülni, hogy szemellenzős idiótákat csináljon egyes szereplőiből. Mikor Garcia válik az újabb gyilkosság egyedüli gyanúsítottjává ez a folyamat be is tetőzik. A John Malkovich alakította kihallgató színre lépésével a Jennifer 8 majdhogynem műfajt vált és kafkai kamaradarabba fordul. Ez jelenthetne zsákutcát, azonban már csak a jól megírt jelenetekben lubickoló Malkovich és Garcia révén is a film egyik fő erősségévé válik a kettejük játszmája. A baj ott van, hogy Robinson a kihallgatási szálat szimplán félbehagyja. Malkovich hangja ott visszhangzik a végkifejlethez közeledvén, azonban ez édeskevés lezárásnak.
A gyilkos személyének megválaszolása rendszerint az a kihívás, melynek még egy alapjaiban jól megírt krimi se tud mindig megfelelni. A 22-es csapdája, amivel meg kell az alkotóknak küzdeniük, hogy ott legyen a tettes az orrunk előtt, de nem szabad, hogy kiszúrja a szemünket. Robinson is bedobja a régi trükköket. Ilyen a fejre húsz év letöltendőt érdemlő gondnok, akiről egy gyerek is megállapítaná, hogy csak figyelemelterelésre van. Mikor lelepleződik a valódi bűnös (akit az amúgy minőségi magyar szinkron sajnos megint idő előtt lebuktat) és a nyakunkba zúdul róla az addig gondosan elhallgatott információáradat nehéz nem arra gondolni, hogy ezzel a módszerrel szinte akárkire rá lehetett volna bökni. Robinson él egy szokatlan húzással, ami valamelyest ellensúlyoz. Filmje a kismilliószor elsütött leszámolás felé tart, amiben a hős rohan, hogy megmentse szerelmét, viszont egy váratlan, de annál jogosabb csavarral a bosszú kitöltését nem a főszereplő kezébe adja.
A formula felrúgása nem ártott volna a Jennifer 8 többi részében sem ahelyett, hogy a készítők azt teszik, amit szerintük a közönség elvár tőlük. Végülis pont emiatt nem tudott Robinson filmje kitűnni a neo noirok és a sorozatgyilkosokról szóló thrillerek közül. Annál a mellőzöttségnél azért többet érdemelt volna, mint, amiben a maga idejében része volt. A nyomozati munkát az első felében meggyőző alapossággal és hitelességgel mutatja be. Ahogy Garcia eljut egy levágott kéztől az áldozat azonosításáig az sokat ígér a folytatást illetően. Borzongató pillanatokban se szenvedünk hiányt, melyek közül kiemelkedik, amikor a mit sem sejtő Thurmant egy ismeretlen lefotózza a kádban. A Hellraiser zeneszerzője, Christopher Young szintúgy ad a hangulatnak, akiért mellesleg a rendezőnek harcolnia kellett, hogy megkapja a munkát. A színészek is kitesznek magukért, még azok is, akiknek kevésbé hálás szerep jutott. Ha a film második felében Robinson merészebben és átgondoltabban vezeti a történetet akkor a Jennifer 8-ból bármi lehetett volna. Még akár egy olyan krimi is, amit legalább olyan széleskörűen ismernek, mint azokat, melyeknek az árnyékába került.
ÉRTÉKELÉS: 70%