Ugyanabban az évben, hogy mennybe ment a saját vietnami háborús élményeiből táplálkozó A szakasz által, Oliver Stone rendezésében a mozikba került egy másik kényes témát feldolgozó film, a Salvador. Addigra Stone már hírhedt figura és ismert forgatókönyvíró volt az Éjféli expressz és A sebhelyesarcú révén, de rendezőként még nem bizonyított. Ahogy pályája során többször, ezúttal is valós történések inspirálták filmjét. Jóbarátja, Richard Boyle, a belemenős újságíró latin-amerikai beszámolóit vette alapul, aki El Salvadorban élt a polgárháború idején, amiben az USA a népet terrorizáló kormányt támogatta annak kommunistaellenes politikája miatt. Mindennaposak voltak a kivégzések, az ellenzék hangjának számító Romero érsek is merénylet áldozatává vált. Ezt a légkört örökítette meg Stone filmjében, mely A szakasz sikerét követően hamar kultikus státuszba került.

A történetet a rendező eleinte dokumentumfilmként akarta leforgatni, majd, ahogy körvonalazódtak az ötletei, szóba került, hogy Richard Boyle önmagát alakítsa, de ő végül csak a forgatókönyv megírásában segédkezett. Oliver Stone mindent kockára tett a Salvador megvalósításáért. A nagy stúdiók nem kértek belőle, ezért már az kihívás elé állította, hogy összekalapozza az induláshoz szükséges összeget, ami épphogy elégségesnek bizonyult. Mindegyik forgatási napnak úgy kezdett neki, hogy az lehet az utolsó. A santa anai csata egy felvételének kedvéért Stone rendezői gázsijáról is lemondott, ám szerencsére a helyi polgármester nagy mozirajongó volt, ezért minden rendelkezésére álló eszközt mozgósított az érdekükben. Így is olyan kevés volt a pénzük, hogy a színészek egy idő után a saját ruháikat viselték a filmben és sose voltak biztosak benne, hogy ki is fogják-e majd fizetni a bérüket.

A főszerepre leszerződtetett James Woodsot egy alkalommal felszólította az ügynöke, hogy hagyja ott a forgatást, mivel még mindig nem érkezett meg a gázsija. A színész bár lojális maradt Stonehoz, egyébiránt nem könnyítette meg a dolgát, sőt mindenkinek az agyára ment. Woods szokásához híven állandóan improvizált, lopta a jeleneteket a többi színész elől. Amikor a film egy részében váratlanul megint elkezdett szövegelni, a vele együtt szereplő James Belushinál betelt pohár és azt mondta neki, „fogd már be a k*rva pofád”. Stone természetesen benne hagyta a teljes szóváltást a végső vágásban. 

A színészek kompenzálva az áldatlan körülményeket folyamatosan szórakoztak egymással a forgatáson. Egy túl jól sikerült poén után Woods fogta magát és otthagyta a stábot. Stoppolva akart a reptérre kijutni, de senki nem állt meg neki. Utólag tudta meg, hogy Stone figyelmeztetett minden autóst, hogy egy őrült gringo ácsorog az út szélén arra várva, hogy lelője az első sofőrt, aki felveszi. A filmet elég feszült hangulatban, de befejezték, és bár a kritikusok kezdetben nem lelkesedtek érte, a Salvadort megmentette a videós forgalmazás. Az alkotók szerint ennek a késői felkapottságnak köszönhető, hogy két fontos kategóriában (forgatókönyv; férfi főszereplő) is Oscar-jelölést kaptak.

Oliver Stone alkotása nyomasztó élmény. Ugyan konkrét helyen és időben játszódik, eseményei történhetnének bármelyik elmaradott ország diktatúrájában, amely a megfelelő körülmények között akár paradicsom is lehetne. Azt, hogy kik a felelősek azért, hogy másképp van, a film szépen végigvezeti. Látjuk a katonaság brutalitását, a hamis ideológiával etető és a hatalmát féltve óvó felsővezetést, valamint az őket támogató amerikai tisztviselőket. Átjön, hogy mit is jelent terrorban élni. Amikor az életed olyan szadisták jóindulatának a kezében van, akik heccből is végeznek veled, és, ha egyszer bevisz a rendőrség, nagy az esélye, hogy nem jutsz haza élve. Ha kritizálod a rendszert halott vagy, a gyilkosokat pedig akkor se éri törvényi megtorlás, ha apácákat erőszakoltak meg és lőttek agyon. Stone olyan jól elkapja a diktatúrában élők mindennapjainak nyomorát és kilátástalanságát, hogy az már bűntudatot képes kelteni a kényelmes és biztonságos élethez szokott nézőben.  

A rendező nem követi hűen Richard Boyle sorsát. Mint máskor, a fikciót is valóságnak adja el. Ahogy a Született július 4-én Ron Kovicja igazából sohasem látogatott el annak a fiúnak a családjához, akit a csata hevében véletlenül lelőtt, úgy Boyle se volt ott azoknál a fontos eseményeknél, melyeknél a film szerint igen. Szerelmét se próbálta átmenteni a határon és bár Doctor Rock (James Belushi) valós személy, nem utazott vele El Salvadorba. Az egész puszta kitaláció, viszont Boyle nélkülük egy passzív figura lenne. Stone egy kétes jellemű alakot akart főszereplőnek, de nem ellenszenveset. Boyle a filmben így is mindenkire bajt hoz. Olyan ember, aki beledumál a legnagyobb veszedelembe, majd miután túléltétek, rávesz, hogy adjál neki kölcsönt. Egy lecsúszott hazudozó, aki a polgárháború sújtotta országba is csak azért megy, mert olcsó az élet és néhány véres fotóval talán visszaszerezheti szakmai hírnevét. Az, hogy ott van mellette egy nála is nagyobb lúzer, mint Doctor Rock, akit néha megmenthet abból a bajból, amibe mellesleg épp ő sodorta, az első lépés, hogy megkedveljük őt. Szórakoztató párosuk adja a film kezdeti dinamikáját, miképp a szerelmi szál azt a drámai töltetet, mely Boyle reménybéli megváltásához vezet.

A legfőbb ok persze, amiért Richard Boyle minden sunyisága ellenére kedvelhetővé válik, az James Woods, aki pályája egyik legjobb alakítását nyújtja. Legyen bármilyen alamuszi, rá nem lehet ezért haragudni. Nem hiába játszott annyiszor szerethető svindlereket. A szellemessége és a könnyedsége olyan vonzerővel ruházzák fel, amit szerepe szerint ki is használ, sőt ez Boyle túlélésének a kulcsa. Nem merek belegondolni, hogy mennyi közös vonása lehet kettejüknek, mindenesetre Woods nagyon együtt rezonál a karakterével. Ahogy az a fenti beszámolóból is kiviláglott, a vele egy térbe kerülő színészek csak utána következhettek. A komolyabb szerepben elsőre szokatlan James Belushi és az elhivatott fotóst játszó John Savage (Hair) akármilyen jók, Woods az, akire a filmből elsősorban emlékezni fogunk.  

Oliver Stone-t vádolták sarkítással már a Salvador idején is. Én csak egyszer éreztem úgy, hogy a politikai hozzáállása befolyásolja: amikor a gerillákat mutatta be. A forradalmukat annyira tisztának ábrázolja kezdetben, hogy kétség se férhet hozzá, hogy szimpatizál velük és ügyükkel. A helyzetet az menti meg, hogy később hangot ad annak, hogy ők is ugyanolyan kegyetlenek tudnak lenni, mint azok, akik ellen harcolnak. A Salvador egy már kiforrott alkotó munkája, melyben megvan az a felkavaró drámai erő, amiről Stone híres. Elképesztő, hogy a rendező egyazon évben kijött két olyan alkotói szemszögből is nehéz filmmel, mint A szakasz és a Salvador. Ugyan eme utóbbi műve később se érte el háborús drámájának népszerűségét, de Oliver Stone pályáján és témájában is jelentős film. Ha a rendező csak feleannyi energiával és rátermettséggel dolgozna napjainkban, mint, amivel itt rendelkezett, még mindig az élvonalban lenne.

ÉRTÉKELÉS: 80%