A bűnügyi történeteiről ismert Richard Price idegen területre merészkedett, amikor úgy döntött, hogy romantikus vígjátékot ír. A szerző nem először kísérletezett eltérő műfajok összeolvasztásával. Az Al Pacino főszereplésével megfilmesített Szerelem tengerében egy sorozatgyilkos utáni nyomozás fordult egy egymásra találás történetébe. A Veszett kutya és Glóriában szintén egy magányos zsaru a főszereplő, aki megmenti egy maffiózó életét. Ő ezt úgy hálálja meg, hogy egy hétre ajándékba ad neki egy lányt. Ahogy az könnyen kitalálható, az alapvetően tutyimutyi hekus és Glória egymásba szeretnek. A film igen különös szereposztásban jött világra. A rendező John McNaughton húzott egy merészet és szerepet cseréltetett a színészekkel, így lett Robert De Niro a bátortalan nyomozó, Bill Murray pedig kőkemény gengszter. De Niro és Murray nagy örömmel bújtak ki a skatulyából, viszont a közönségnek nehezére esett elfogadni ezt a váltást. A filmet bár 1991-ben leforgatták, csak két évvel később mutatták be, mivel a kedvezőtlen előzetes visszajelzések miatt a stúdió újraforgatást rendelt el. A tesztközönség főleg Murrayt nem volt képes komolyan venni nehézfiúként, azonban a női főszereplőt (Uma Thurman) is ellenszenvesnek találták. Az átszabott Veszett kutya és Glória a pozitív kritikai fogadtatás ellenére is nagyot bukott a mozikban. Vajon kiknek volt igazuk? Az újságíróknak vagy az idegenkedő nézőknek?
Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 évesA belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.