Vajna András, vagyis Andy Vajna egyike volt azon sokaknak, akik '56-ban kivándoroltak és azon keveseknek, akik odakint meg is csinálták a szerencséjüket. Vajna és a libanoni Mario Kassar által alapított Carolco kis forgalmazóból rekordköltségvetésű akciófilmeket gyártó óriássá nőtte ki magát a '80-as években. Stallone és Schwarzenegger is részben nekik köszönhették, hogy akcióistenek lettek. Vajna sikerei közben se feledkezett meg a gyökereiről és a Vörös zsarutól kezdve több ízben hozott Magyarországra szuperprodukciókat, sőt a rendszerváltás legjelentősebb magyar filmforgalmazóját, az InterComot is ő alapította! Amerikában a Carolco jól menő szekerét adóvizsgálatok zavarták meg, mely később megegyezéssel zárult. Ez a kínos ügy is közrejátszhatott abban, hogy a playboyként élő Mario Kassarnál megfontoltabb Vajna saját filmes céget alapított, ezért a Terminátor 2 készítésében már nem vett részt. A Cinergi kevés sikerrel lavírozott a változóban lévő trendek között. A hazárdírozó Carolconál alig három évvel húzta tovább, 1998-ban szűnt meg. Vajna újra társult Kassarral, ám ez a vállalkozás se bizonyult hosszú életűnek. Hollywoodban leírták őt, idehaza viszont a fennálló politikai hatalom tárt karokkal fogadta. Kivette a részét a filmtámogatási rendszer megújításából és újabb médiabirodalmat épített ki. A napokban elhunyt Andy Vajna hagyatékát ugyanúgy lehet több oldalról vizsgálni, ahogy az életét is. Bár nem csupán akciófilmek fűződnek a nevéhez - elég csak a kiváló Angyalszívre gondolni -, produceri munkásságát mégis elsősorban azok fémjelezték. Idézzük fel a legjobbakat közülük!
Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 évesA belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.