Amikor befizettem Superman újjászületésére, nem gondoltam volna, hogy ténylegesen látni fogom, ahogy a krapek a világra jön. A Zack Snyder és Christopher Nolan nevével fémjelzett reboot, nem vicc, a vajúdással nyit, rajtam pedig egyből úrrá lett az érzés, hogy itt problémák lesznek. Az alkotók attól rettegve, hogy a mai tinédzserek figyelme lankad, ha nem robban fel semmi az első öt percben, a következő jelenetben máris Zod tábornok bolygóközi puccskísérletének a közepébe rántanak, melyet néhány pislogással később már le is vertek mialatt Superman papa egy az Avatarból szalajtott repülő óriáshiénán menekült és szerzett meg egy világító tetkókkal teli koponyát, ami valójában egy kódex. Eseménydús egy nap, bennem ámulat helyett mégis az a kérdés motoszkált, melyet wtf-ként szokás rövidíteni. Míg Richard Donner 1978-as verziójában a kriptoni szcéna egy teljesen kerek, ennél kevesebb akcióval is beérő, mégis drámai fejezet, Snyder rendezésében olyan, mint azok a nyuszis paródiák, amik fél percbe sűrítenek egy teljes filmet, csak kevésbé vicces.