Denzel Washington és Antoine Fuqua sokat nyertek első közös filmjükkel, a Kiképzéssel. A színész egyebek mellett egy Oscar-díjat, míg a rendező nem kevesebbet köszönhet neki, mint azt, hogy még foglalkoztatják. A páros korábban is tervezte már, hogy újra egyesítik erőiket. Együtt kezdték el az Amerikai gengszter előkészítését, ám Fuqua úgy szórta a pénzt, hogy a stúdió inkább Ridley Scott kezébe adta az irányítást. Most fordult a helyzet. Washington új akciófilmje, A védelmező kedvéért Fuqua ugrott be a renitens Nicolas Winding Refn (Drive) helyére, amit távolról se lehet minőségi cserének nevezni. Bár legszívesebben még mindig a Kiképzés rendezőjeként emlegetik, számomra ő elsősorban olyan méltán süllyesztőbe került filmek alkotója, mint az Arthur király és az Orvlövész. Csak remélni tudtam, hogy A védelmező legalább ezekhez viszonyítva rendben lesz.

A '80-as években több nagyszabású mesefilm is napvilágot látott. Az egyik volt a Legenda, mely talán a legmagasabbra tört. A rendezői székben Ridley Scott, a főszerepben Tom Cruise, a maszkokról pedig A dolog kreatúráit életre keltő Rob Bottin gondoskodott. A stáblistát nézve hihetetlen, hogy ez a film méretes bukás volt a maga idejében. A fiaskónak persze megvan az oka, ahogy az se véletlen, hogy a mai napig vegyes a film megítélése. A Legenda a nagy dobás, de kissé mellé tipikus esete, ezt viszont nem árt árnyalni. Ridley Scott ugyanis véleményem szerint alkotói pályájának csúcsán vágott bele ebbe a fantasybe, és mégha bele is tört a bicskája - a film létrejötte a beszámolók szerint legendásan nehéz szülés volt - a zseni kéznyoma határozottan ott van rajta. Ahogy a rendező sok másik alkotásának, ennek is több változata létezik. Az első, 150 perces verziót a tesztközönség gyűlölte, ezért Scott újravágta a filmet többször is, a stúdió pedig az amerikai bemutatóhoz Jerry Goldsmith zenéjét lecserélte a Tangerine Dream muzsikájával. A közel két órás rendezői változat 2002-ben vált elérhetővé DVD-n, és bár ebből se lett mestermű, ez áll a legközelebb Scott eredeti elképzeléseihez.    

Egy trilógiának mindig a harmadik része a legproblémásabb, és ez alól nem kivétel korunk egyik legelismertebb filmkészítőjének, Christopher Nolannek az alkotása se. A sötét lovagba a rendező szinte mindent beleadott, nem maradt hát sok a befejezésre. Lehet Batman univerzuma akármilyen tágas, Nolan érdeklődése csökkent mire eljuttatta Bruce Wayne-t (Christian Bale) útja végére. A Felemelkedés szerint Gotham City védelmezője Joker legyőzésével visszavonulót fújt. Azon az áron, hogy magára vállalta Harvey Dent gyilkosságait, a felszínen minden rendben van, de a város alatt egy terroristacsoport arra készül, hogy térdre kényszerítse Gothamet. Vezetőjük a fanatikus Bane (Tom Hardy), aki ismeri Bruce Wayne legféltettebb titkait is. A kastélya magányában élő milliomos hiába ölti újra fel Batman ruháját, ellenfele nem csak okosabbnak, de erősebbnek is bizonyul nála. Bane elfoglalja a várost és nekikezd lassú kivéreztetésének.     

A filmiparban van egy kiemelt státusz, amelyről minden rendező ábrándozik, de a legtöbbjük sose éri el. Ehhez általában több nagy sikeren át vezet az út, viszont, ha megszerzik, akkor bármit csinálhatnak, a stúdiók szinte kérdés nélkül zöld utat adnak a tervezett produkciónak. Christopher Nolan meghatározó képregény-adaptációjával, A sötét lovaggal kiérdemelte. Ekkor szoktak mesterművek születni, de karrierek is összeomlani. Nem ritkán egyszerre a kettő. Nolan álomprojektje, az Eredet, mint azt már tudjuk, a rendező pályafutásának újabb csúcspontját hozta el magával. A film a nyári blockbuster antitézise: felnőtt és összetett, eközben mégse hiányzik belőle az ámulatba ejtő látvány és olyan minőségi szórakozást nyújt, ami ma már kiveszőben van a mozikból. 

Bizonyos típusú filmek soha nem fognak kimenni a divatból. Közéjük tartoznak a zsaruvígjátékok, melyekből idén se szenvedtünk hiányt. Az év elején ott volt a nem várt mértékű sikert aratott Pofázunk és végünk, majd jött a 22 Jump Street, a trendet pedig most a Kamuzsaruk folytatja. Luke Greenfield filmje jókor érkezett. A kiábrándítóan alakult nyári csúcsszezon után, most, hogy az időjárás is egyre lehangolóbb, kellett már valami kedélyjavító. Talán a kellemes meglepetés hatása is benne van, ám az idén bemutatott vígjátékok közül egy se volt, amin ilyen remekül szórakoztam volna. A Kamuzsaruknak nem volt hatalmas költségvetése és nincsenek sztárjai, csak pár vicces tévés fazonja meg egy jó alapsztorija, de, amije van, azt tudja használni.

Az élet egy tisztességtelen játszma, Bruce Robertson őrmester (James McAvoy - X-men: Az elsők) pedig megszerzi azt, amit kell neki tekintet nélkül bármire. Most éppen egy előléptetésért teper, és ezért változatos módon tesz keresztbe kollégáinak. Szinte már elismerésre méltó az a leleményesség, ahogy megtalálja mindegyikük gyenge pontját és a lehető legártatlanabb fejjel hátba szúrja őket. De többről van itt szó egy poszt megszerzésénél. Emberünknek van egy felesége, aki csak különös, fantáziaszerű jelenetekben tűnik fel, melyek arról árulkodnak, hogy a magánéletével valami nem stimmel. Robertsonnak a rengeteg drogtól lassacskán már a valósággal is elvész a kapcsolata, világa repedezni kezd, mögüle pedig egy darabokra hullott élet üti fel a fejét.

Jack Carter egy rohadék. Ha volnának barátai, ők se tagadnák. Carter megszokta, hogy kihasználja az embereket. A londoni alvilág tagjaként az se újdonság számára, ha valakit hidegre kell tenni. A lojalitás se az erőssége, a főnöke nőjét is megfektette, pedig a fickóval nem jó ujjat húzni. A gondja mégse ez, sőt valójában hidegen hagyja, hogy mi lesz a lánnyal, ha kitudódik, hogy viszonya van vele. Hírt kapott ugyanis otthonról, hogy az öccse meghalt. Azt mondják, lehajtott egy hídról részegen, talán öngyilkos lett, de ő nem hiszi. Bár a testvére se volt róla valami nagy véleménnyel, ez most vajmi keveset számít, ahogy a megannyi figyelmeztetés se, hogy ne bolygassa az ügyet. Jack Carter pakolja a bőröndjét és megy, hogy megöljön mindenkit, akinek köze volt az öccse halálához.

A beépített rendőrök munkájáról számos film készült, de van egy, amiből a legismertebb darabok is merítettek, mégis jóval kevesebben látták, mint megérdemelné. A Porsche-tolvajok nem az akciójeleneteket, hanem a karaktereket helyezi a középpontba. Egy barátság története, mely két a törvény ellentétes oldalán álló ember között szövődik. Ugyanerről próbált mesélni a Holtpont és a Halálos iramban is, de ezekben a filmekben a sodró lendület és a közönségnek tett gesztusok oltárán feláldozták a bemutatott kapcsolat összetettségét. Peter Werner alkotása sötétebb területekre merészkedik, ahol úgy sodródnak a szereplők az elkerülhetetlen vég felé, hogy a köztük lévő köteléket a szakítópontig feszítik.

Paul W.S. Anderson szórakozik velem. Ahányszor csak elkönyvelném ócska rendezőnek, csinál egy jó filmet. A Halálhajó ezek szerint mégse puszta véletlen volt, Anderson tud, ha akar. Mivel a történelem szereti ismételni magát, a Haláfutam is megbukott a mozikban, viszont otthoni forgalmazásban szépen felfedezte magának a közönség. A gyártó stúdió ezen felbuzdulva két DVD-s folytatást is piacra dobott, de mivel ilyeneket elvből nem nézek, maradjunk csak az első résznél. A filmben Jason Statham - meglepetés következik - egy sofőrt játszik, aki korábbi balhéi miatt egyszerű munkásként keresi a kenyerét egészen addig, míg felesége állítólagos megöléséért le nem ültetik. A börtönsziget, ahová szállítják, mit ad isten, éppen abból tartja fenn magát, hogy az interneten közvetített autóversenyeket rendez, melyeken a verdákat gépágyúval és egyéb finomságokkal spécizik fel. Az ölés nem csupán legális, de a nézettség növelése érdekében még javallott is. A fagyos küllemű és jellemű igazgatónő (Joan Allen) a sofőrnek visszautasíthatatlan ajánlatot tesz: a Frankenstein becenevű maszkos versenyző helyére beugorva nyerje meg a bajnokságot és szabad.

Sylvester Stallone és Arnold Schwarzenegger egy filmben. Ezzel a felállással húsz évvel ezelőtt hegyeket lehetett volna megmozgatni, azonban a két akcióikon egója túl nagynak bizonyult a mozivásznon való osztozáshoz. Le kellett kerülniük a csúcsról ahhoz, hogy végre összefogjanak. Sylvester Stallone az évek során majdnem DVD-re forgató kollégái sorsára jutott és csak leghíresebb szerepeinek nem várt minőségű feltámasztásával dolgozta vissza magát a felszínre. Arnold Schwarzenegger elvolt kormányzóként, de szeretett volna újra filmezni. Először csupán szívességként ugrott be egy jelenetre Stallone válogatottjába, A feláldozhatókba, melynek folytatásában már nagyobb szerepet vállalt. Végre láthattuk, hogy együtt irtják a jónépet. Ekkor tudni lehetett, hogy készül a nagy közös produkció is, amiben egy szökési specialistát (Stallone) megbízói átverik, ezért egy hírhedt elítélt (Schwarzenegger) segítségét kéri, hogy megléphessen a sírkőnek becézett intézményből, amit az ő ötletei alapján terveztek.