Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Filmek a polcról

Filmek a polcról

Villámkritika: Bob Roberts (1992)

2020. április 04. - Lazók György

bob-3_1.jpg

Ha a hírességek belemennek az aktuálpolitikába gyakorta csak a saját rövidlátásukat leplezik le. Őket állította részben pellengérre a South Park alkotóinak filmje, az Amerika Kommandó is, melyben nem úszhatta meg Tim Robbins sem, Hollywood liberális beállítottságú színészeinek egyik leghangosabb szószólója. Az, hogyan látja ő hazájának politikusait, köztük is az ördögi konzervatívokat elárulja első rendezése, melynek nem csak a forgatókönyvét írta, hanem mindjárt a címszerepét is eljátszotta. Sokáig tartott mire támogatókat talált, a nagy stúdiók ugyanis fáztak a produkció kényes témájától. Robbins sorra kérte színészbarátait, hogy vállaljanak szerepet filmjében. Így lépett elő a Bob Roberts legfőbb vonzerejévé a gárdája, melyet egy-egy beugrás erejére színesít Susan Sarandon, John Cusack, James Spader és Helen Hunt is. A szatirikus áldokumentumfilm a zenészből lett szenátorjelölt, Bob Roberts választási kampányát követi nyomon, aki úgy pózol, mint egy wall streeti yuppieként újjászületett anti-Bob Dylan. A gyanús ügyletekkel vagyont szerzett Roberts kiforgatja a '60-as évek lázadó magatartását és szélsőjobbos köntösbe bújtatva a maga hasznára fordítja. Ha egy riporter netán kényes kérdést szegez neki, egyenes válasz helyett reflexből az újságírói objektivitás hiányát kéri rajta számon. Nincs benne gátlás, de a legfélelmetesebb az, hogy ostoba szólamaival milyen sokakkal találja meg a közös hangot. 

Tovább

Donnie Darko (2001)

dd-1.jpg

Kevés ember került olyan gyorsan piedesztálra és zakózott egyből le is róla, mint Richard Kelly. Az író-rendező mindössze 26 éves volt, amikor első komolyabb munkájával, a Donnie Darkoval letaglózta a nagyérdeműt. A majdnem idő előtt süllyesztőbe került, majd fesztiválkörútján egyre elismerőbb visszhangokat kiváltó alkotás félúton David Lynch és Stephen King között egy olyan történetet mesélt el, amiben az időutazás, a kamaszkori zavarodottság és egy óriásnyúl egyaránt fontos szerepet játszottak. Mire hazánkba eljutott a film már megelőzte a híre, ám, ahogy nőtt a népszerűsége, úgy azok száma is, akik zagyva blöffként értékelték. Mikor aztán bemutatták Kelly következő rendezését, az epikusan mellétrafált A káosz birodalmát, majd a nem kevésbé összezavarodott tekinteteket kiváltó A dobozt, sokan visszaigazolva látták kétségeiket a Donnie Darkot illetően. A film körül kialakult kultusz azért tartja magát tisztességgel, amire a gyártó egy közel húsz perccel kibővített verzió megjelentetésével továbbá egy az eredeti alkotóit jórészt mellőző, rengeteget szapult folytatással kontrázott rá. Az éppen a rendező javaslata ellenére rendezői vágásnak nevezett verziót a mai napig nem láttam, de nem is éreztem szükségét. Már csak azért se, mert a minden várakozást felülmúló magyar DVD-kiadásra rákerült vagy fél órányi kivágott jelenet.  

Tovább

Elhanyagolt filmek: Halálkanyar (1997)

switch-1a.jpg

Bár a magyar szinkron sokáig tartotta a jó hírét, az elbaltázott címfordítások már annak elvesztése előtt hírhedté váltak. Bevett módszer volt, ha egy krimi vagy egy akciófilm címével nem tudtak mit kezdeni akkor elé ragasztották, hogy halál vagy halálos. Ezzel a fantáziátlansággal eshetett meg, hogy egy éven belül nem is egy, hanem mindjárt kettő nálunk csak videón megjelent filmet egyaránt a nem sok nívót sejtető Halálkanyarra kereszteltek. A sors fintora, hogy mindkettő ennél többet érdemelt volna. Az elsőt nem más, mint Oliver Stone rendezte, a jelen kritika tárgyát képező filmet pedig az üstökösként feltűnt forgatókönyvíró, Jeb Stuart jegyzi. Neki köszönhetjük a Die Hardot és A szökevényt, melyek nagyágyúvá avatták, ám ezután leáldozott a csillagzata. Az Egy igaz ügy c. thrillere, amiről nemrég írtam, se lett akkora siker, mint várták. Mire rendezői bemutatkozása több elhalasztás után a mozikba került nem csak az ő karrierje jutott gödörbe, hanem a finanszírozásban résztvevő Rysher Entertainment is csődközelbe került, ezzel pedig régóta tervezett alkotásának reszeltek.

Tovább

Az 54. hadtest (1989)

54-title.jpg

Amerika a megalapulása óta az ellentmondások hazája. A szabadság földjén az alapvető emberi jogok nem mindenkinek jártak ki, főképp, ha a bőrszín bejátszott a kérdésbe. Ahogy a legtöbben, úgy az amerikaiak is szeretik megünnepelni a saját történelmüket, rálelni a dicsőségre még abban a háborúban is, melyben egymással harcoltak. Ezt tette Edward Zwick (Szükségállapot), amikor megrendezte az első feketékből álló ezredről szóló Az 54. hadtestet. A '80-as években a háborúellenes filmek számíthattak a nagyobb kritikai elismerésre, ugyanakkor nem múlt el az igény az eszmékért harcoló hősökre sem. Látszólag teljesíthetetlen vállalásnak tűnt a háborút, mely kettéosztotta az amerikai nemzetet egyszerre borzalmasnak és nemesnek ábrázolni, azonban a szárnyait bontogató Zwick megkockáztatta.

Tovább

Elhanyagolt filmek: Költői szerelem (2002)

pos-1_1.jpg

Cinikusból lesz a legnagyobb romantikus. Neil LaBute életművének a jelentős részét szentelte annak, hogy feltárja milyen szörnyűek tudunk lenni egymással a párkapcsolatainkban, mégis ő lett az, aki A.S. Byatt megfilmesíthetetlennek tartott szerelmes regényét csodás érzékenységgel adaptálta a vászonra. A kihívásba előtte olyan rendezőknek tört bele a bicskájuk, mint Sydney Pollack és Gillian Armstrong. A filmhez írt forgatókönyv egy évtizedig porosodott, mire LaBute kezébe került. Az író-rendező vette a bátorságot, hogy drasztikus változtatásokat tegyen Byatt történetén. Főképp a két idősíkban játszódó regény férfi főhősét szabta át - eredetileg angol volt, míg a filmben amerikai - és humort adott a sztorihoz, hogy élőbbé tegye. Míg a szerző nem, hogy kifogásolta volna, de bátorította is az átalakításokat, a könyvet olvasó kritikusok ellenérzésüket fejezték ki. Egy limitáltan bemutatott film törékeny a támadásokkal szemben, LaBute filmjét pedig ezek még azelőtt feledésre ítélték, hogy a nagyközönség részéről egyáltalán esélyt kaphatott volna.

Tovább

Moziajánló: 1917 (2019)

1917-1.jpg

Minden film igyekszik megteremteni a maga valóságát. Ahogy fejlődött ez a művészeti ág úgy váltak a háborút bemutató alkotások is egyre realisztikusabbá. Ki-ki a maga módján próbálta megragadni a velejét bevetve a legkülönbözőbb, újító filmnyelvi eszközöket. Volt, aki az értelmet kereste a háborúban, más a hiábavaló hősiesség tragédiáját látta meg. Christopher Nolan néhány éve a saját specialitására, az idővel való zsonglőrködésre építette fel a feszültséggel teli Dunkirket. Sam Mendest bevallottan A sötét lovag inspirálta, amikor megrendezte első Bond-filmjét és most mintha ismét ott próbálná folytatni, ahol Nolan előzőleg abbahagyta. Az 1917 technikai bravúrja, hogy (egy időbeli ugrást leszámítva) látszólag egyetlen megszakítás nélküli felvételből áll. A trükk nem új, Hitchcock már a ’40-es években elsütötte. A végig ugyanabban a lakásban játszódó A kötélhez viszonyítva a francia frontot átszelő 1917 jóval monumentálisabb, viszont maga a cselekmény egyszerűbb már nem is lehetne: két katonának el kell vinnie egy parancsot egy támadás lefújásáról még mielőtt bajtársaik, köztük az egyikük bátyjával, beleszaladnának az ellenség csapdájába.

Tovább

Egy igaz ügy (1995)

just-title.jpg

Az újságírásról bestseller thrillerek szerzésére átnyergelt John Katzbenbach több regényéből is készült már film, de az Egy igaz ügy a legjobb mind közül. Azért is akartam ezt egyből leszögezni, mert elsőre érdemes úgy nekiülni, hogy csupán ez az egy információnk van meg róla. A tekervényesen alakuló történet azt a régi bölcsességet aktualizálja miszerint a pokolba vezető út jószándékkal van kikövezve. A főszereplő hiába akarja helyrehozni azt, amit a rosszul működő igazságszolgáltatási rendszer szerinte elhibázott, ténykedésével végül annyit árt, hogy a saját és a családja élete is veszélybe kerül. A felvilágosult elveket valló harvardi professzor kénytelen megtapasztalni, hogy még egy igaz ügy is jóval bonyolultabb és ocsmányabb lehet annál amilyennek ő a katedráról gondolná.

Tovább

Mi történt az Álomküzdők alkotóival?

dream-title1ab.jpg

Harmincöt éve, 1984 nyarán mutatták be Joseph Ruben filmjét, mely majdnem annyi műfajt egyesített magában, ahány későbbi alkotásban visszaköszöntek belőle ötletek. Az Álomküzdők hasonló elképzelésből indult ki, mint a pár hónappal később sokkal nagyobb visszhangot kiváltó Rémálom az Elm utcában: mi lenne, ha be tudnánk lépni mások álmába? Ellentétben a gyerekgyilkos Freddy Kruegerrel, ezt a fiatal Dennis Quaid alakította médium arra használja, hogy segítsen a mumustól rettegő kisfiún vagy éppen a nukleáris háború réme miatt lidércnyomásoktól szenvedő elnökön. Rá kell jönnie azonban, hogy a programot, melybe beszervezték a titkosszolgálat feje gyilkosságok elkövetésére akarja használni. Az Álomküzdők az alacsony költségvetés dacára pofás szereposztással büszkélkedhet. A rangját emeli Max von Sydow és Christopher Plummer alakítása is. A forgatókönyvírók három filmre elegendő ötletet zsúfoltak bele a történetbe, mely a kissé rövidke, de változatos álmok által hol komikumba, máskor horrorba hajlik. A legjobb akkor, amikor az utóbbinak enged teret, habár politikai thrillerbe fordulva is izgalmas tud maradni. Az Álomküzdők egy roppant kreatívan összemixelt műfajkoktél, csak a speciális effektusok egy része felett járt el keményen az idő. A film az amerikai mozikban hamar lefutott, azonban videón új életre kelt! Nálunk egyből a tékába száműzték. Itt kapott egy kitűnő színészeket (többek közt Rátóti Zoltánt, Tordy Gézát és Szabó Sándort) felsorakoztató, de a fordítás terén pár böszmeséget elkövető szinkront, és kivágtak belőle egy durvább pillanatot. Alkotói közül a szerencsésebbek beverekedték magukat az A-ligába, egyeseknek viszont 1984 maradt a karrierjük csúcsa! 

Tovább

Tágra zárt szemek (1999)

wide-1a.jpg

Stanley Kubrick notórius hírnévre tett szert azzal, hogy a végletekig hajlandó volt elmenni a tökéletességre való törekvésben. A cél érdekében nem számított se az idő, se az, hogy ki megy rá esetleg idegileg. Arthur Schnitzler regényének jogait még a '60-as években vette meg, de csak három évtizeddel később jutott el odáig, hogy a projekt zöld utat kapjon, akkor is azzal a javaslattal, hogy szerezzen hozzá egy sztárt. Mikor Tom Cruise meglátogatta a feleségét, Nicole Kidmant az Egy hölgy arcképe angliai forgatásán, Stanley Kubrick meghívta őket vacsorára és felajánlotta nekik a történet középpontjában álló házaspár szerepét. Egyikük se tudott ellenállni a legendás rendező felkérésének, aki egyre ritkábban készített filmet. Még abba is belementek, hogy a szerződésük szerint mindaddig a rendelkezésére állnak ameddig csak kívánja. Ha tudták volna, ez mit jelent, meglehet, hogy a torkukon akad a szó!

Tovább

Túl az óperencián (1992)

far-1.jpg

Tom Cruise és Nicole Kidman alkotta a '90-es egyik, ha nem a leghíresebb, sztárpárját. Miután összejöttek a Mint a villám forgatásán, még ugyanabban az évben, 1990. decemberében házasságot is kötöttek. Minden szép és jó volt azt az apóságot leszámítva, hogy a kapcsolatukat elindító produkciót közel se fogadták azzal az üdvrivalgással, amivel a frigyre lépésüket. Sebaj, a következő majd jobb lesz! - ahogy mondotta volt Ed Wood is, és azon nyomban elkezdtek nézni egy újabb közös film után. Meg is találták a nekik való projektet az akkor még az "Ír történet" munkacímen futó Túl az óperenciánban. A Willow alkotóinak, Ron Howardnak és Bob Dolmannak a forgatókönyve egy valós eseménybe, az 1893-es földfoglalási versenybe helyezett bele egy szerelmi történetet. Míg Howard a Lánglovagok készítésével volt elfoglalva, Dolman átírta a sztorit az új kívánalmaknak megfelelően, mely egyre csak duzzadt. Cruise és Kidman a nászútjuknak nevezték a film forgatását, azonban a mézeshetek végén egy újabb kudarccal gazdagodott a pályafutásuk.

Tovább
süti beállítások módosítása