A többszörösen elismert Ettore Scola korán kezdte a pályát. Már 16 éves évesen a népszerű komikusnak, Totonak szállított poénokat, huszonévesen pedig keresett forgatókönyvíró volt. Hamarosan a rendezésbe is belevágott, első filmjét mindjárt Vittorio Gassmannal forgatta, akivel még számos alkalommal együtt dolgozott. Későbbi munkáiban, mint a Csúfak és gonoszak, egyre gyakrabban boncolgatott komolyabb témákat, de a humorát nem hagyta el. A Belfagor a pokolból a korai rendezéseinek egyike volt a főszerepben természetesen Gassmannal, aki az Ismeretlen ismerősök óta sorozatban forgatta a vígjátékokat. A nemzetközi siker érdekében a filmbe bekerült az amerikai Mickey Rooney és a francia Claudine Auger, a Tűzgolyó Bond-lánya. A produkciót felkarolta a Warner Bros. stúdió, mely Amerikában a filmet valamilyen oknál fogva fekete-fehér változatban vetítette. A tengerentúli verzióból kivágtak egy-két percet, főképp a befejezés rövidült meg, de az is csak néhány mondattal. A Belfagor a pokolból közönségsikert aratott, azonban a kritikusok nem lelkesedtek érte különösebben. A filmet nálunk már 1969-ben bemutatták a mozik, de szinkront legelőször csak két évtizeddel később, a televízióban kapott. Sajnos mind az eredeti, mind az újabb a vágott változathoz készült. A Belfagor a pokolból ma már Scola kevésbé ismert alkotásai közé tartozik pedig szellemességén és elevenségén a legkevésbé se fogott az idő.
Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 évesA belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.